|
|||
|
«#83 #85» Az eredeti terveim szerint itt, ebben a blogban semmi mást nem publikáltam volna, csak olyasmi irományokat, mint az elején, nevezzük egyszerűen pornónovelláknak őket, főleg mert hiába zömmel a saját élményeimből építkeznek, tulajdonképpen azok is. Most is azzal ültem le, hogy megírom, amit már olyan régen szeretnék, a nem annyira saját, inkább kicsit fikciós történetet egy lányról, akit ismerek is, meg nem is. Aztán ahogy ültem és lépegettem befelé ide, eszembe jutott Benkő Dániel és az ő munkássága, vagyis munkásságának az a része, ami a szexualitással kapcsolatos. Először akkor találkoztam az ő sajátságos tevékenységével, mikor egy unott éjszakán a tévét kapcsolgatva eljutottam a minden szempontból csodálatos BpTv-re, ahol épp a művész úr volt a műsorszám, amit pucéran pengette a gitárját. Majd később a Velveten olvastam egy cikkben, hogy ő, Benkő Dániel, nagyon szívesen venné, ha minden magyar állampogár, de talán a külföldiek egy része is, megismerkedne a farka illatával és ízével, és amiről a legjobb az lenne, ha még életében szobrot készítenének, mert olyan nagyszerű. Aztán jó időre elfelejtettem őt és azt is, mit éreztem vele kapcsolatban, de nemrég eszembe jutott, eszembe juttatódott, mivel két héten át az önkielégítési szokásai és farkának mérete töltötte ki a honi bulvármédia jelentősebb részét. Vagyis azt a részét mindenképp, amit olvasni szoktam, és ezért eszembe jutott, mi volt az, amit vele kapcsolatban olyan erősen éreztem, mint szinte még sosem: a sárga irigység. Benkő Dániel teljesen őrült, minden szempontból nemnormális, hisz' egy normálisnak mondható férfiember nem emlegeti a farkát percenként, csak gondol rá. Egy normálisnak mondható férfiember nem óhajta megismertetni minden földlakóval a farka ízét és zamatát, csak vágyik rá, hogy megtehesse. Továbbá a normálisnak mondható férfiember szobrot sem állít a farkának, de még ebbéli kívánságát sem fejezi ki a mádiamunkások kikerekedett szemei előtt, csak a fürdőszoba csendes magányában nézegeti, csodálja önnön hímtagját amit mint viccesen kornyadt, mint harciasan ágaskodó állapotában szépnek talál. Egy normálisnak mondható férfiember nem beszél folyamtosan a szexről, nem kerget nőket a kamerák mindent látó optikái előtt és nem mímel maszturbálást a tévénézők nagy örömére, valódiból meg aztán tényleg nem elégíti ki önmagát főműsoridőben. Csak vágyik rá, hogy legalább egyszer csinálhasson valami ilyesmit. Ez a bolond, dilis, beszámíthatatlan idióta, Benkő Dániel mindent megtett, vagy legalább kimondta, amire mi, a többiek még vágyni is csak éjfél után merünk. Akár valós, orvosilag kimutatható elmebaj kényszerítette rá, akár csak épp így volt kedve viselkedni, akár a "művészember furán viselkedik és mindenkit meg akar dugni" sztereotípia megjelenítését vitte túlzásba, Benkő Dánielt nagyon irigylem. Természetesen nem pont azokra vágyom, amikre ő, nem pont úgy szeretnék élni és nem pont azokat szeretném megtenni, amiket ő, csak azt mondom, mint mindenkiben bennem is vannak olyan vágyak, amiknek a felszínre kerülése borítékolná a sültbolond titulust, de minimum nagyon furcsán nézne rám az emberek egy igen nagy része.
Aztán mikor leszáll az éj, a gyerekek és az asszony elmennek aludni, ezek a furcsán néző, fejüket rosszallóan csóváló emberek kényelembe helyezkednek, megragadják a péniszük és miközben rutinos mozdulatokkal kielégítik magukat, valami olyasmiről fantáziálnak, ami miatt Benkő Dániel egészen biztosan bolondnak nézné őket.
Eddig 31 komment érkezett
(
 )
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz. Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel. |
4. 
28. xxsodxx:
29.
:-) ez nagyon tetszett!