|
|||
|
«#103 #105» Ma reggel megkívántam a takarítónőnket. Ez így elég drámaian hangzik és (nem)kicsit gerontofil hajlamot sejtet, aminek a meglétét egyébként nem tagadom, de most nem erről van szó. A takarítónőnk ugyanis nem hajhálós, otthonkás, fehér klumpás öregnéne, hanem koranegyvenes erdélyi asszony, aki se nem szép, se nem csúnya, csak olyan, mint bárki más és eddig tulajdonképpen szinte csak annyiból vettem tudomást a létezéséről, hogy hetente kétszer miatta kell hamarabb beérnem, legyen aki kinyitja neki az ajtót. Vagyis ez nem teljesen igaz, félszemmel korábban is figyelgettem már, hogy a kifejzetten vékony alkata és az élet által megtört, fáradt és kedvtelen testartása ellenére határozottan vonzó, izgató feneke van. Puha és széles, szívesen fektetném rá a tenyerem, majd húznám le róla a bordó melegítőnadrágot, amiben hajlongani szokott előttem, hogy lássam, hogyan fest bugyiban. Ám ma nem fél- hanem két szemmel figyeltem, vagy inkább tátott szájjal bámultam, mert -magam sem értem miért- nagyon felizgatott a jelenléte. Fura volt ez az előzmények nélküli vágy, az egyszerűség kedvéért fogjuk a tavaszra. Néztem ahogy felmos, lehajol, jön és megy, tevékenykedik, rakosgat és úgy éreztem, menten rávetem magam. Persze nem vetettem rá magam és még a fejem is zavartan elfordítottam, mikor észlelve a nagy figyelmet csodálkozó-kérdő tekintettel rám nézett, de ez a "már csak egy kicsi kell, hogy megtegyem" érzés hosszú percekig kísért még. Gyorsan követték egymást az elképzelt jelentek a belső pornófilmemben, futottak a képek. Hogy mikor lehajol, mögé lépek és merev farkam a fenekének nyomva tudatom vele, amit egy ilyen helyzetbe tudnia kell. Vagy hogy egyszerűen felállok a székemből, szemtelenül és leplezetlenül megbámulom, majd lassan sliccemhez nyúlok, lehúzom és előveszem ágaskodó péniszem, hadd lássa. Vagy olyan is volt és mit tagadjam, ez tetszet a legjobban, hogy előbb megmarkolom, birtokba veszem azt a csinos popsiját, majd egy gyors és cseppet sem váratlan vágással már ott tartunk, hogy épp a szájába fogadni készül a farkam. Természetesen sem a farkam nem mutogattam neki, sem a fenekét nem markolásztam meg, hanem csak ültem és vágytól szűk nadrággal fészkelődve igyekeztem elnyomni a hirtelen jött felindultságot, pedig... végülis ki tudja, hátha nem borította volna a fejemre a felmosóvizet, ha teszek egy próbát. Legalább jól kezdődött a munkanap, időnként kínos és zavaró jellegük ellenére szeretem az ilyen vágyrohamokat, felpezsdítenek. Még most, órákkal az eset után is érzem azt a bizsergést legbelül és kicsiben, amit reggel.
Eddig 3 komment érkezett
(
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz. Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel. |
Ismerem az érzést.
Én is megkívántam egyszer a takarítónőt, pedig majdnem egy huszassal idősebb volt mint én.
Ő a lakásunkba járt és nem otthonkában, de mindig harisnyanadrágban és ezt verte ki a bizztosítékot. Felállt egy székre s ágaskodott és olyan vádlija volt...
Meg is volt nekem, nem csak ábrándoztam.