Szeretem a talákozás előtti percek izgalmát, olyankor olyan kicsit, mintha spicces volnék, máshogy és másnak érzem magam, mert nemsoká jön majd valaki, aki rámnéz, felmér és dönt. Persze senki nem bírja ki, hogy ne kérjen és küldjön képet, hisz' a kinézet fontos, de azért jobb tisztában lenni azzal, hogy egy kép sokszor messze nem árul el mindent, vagy talán egyenest hazudik. Nekem pl olyan képem van küldésre bekészítve, nem mintha napi rendszerességgel mutogatnám magam, de az ember legyen felkészült a lehető legtöbb élethelyzetre, hehe, szóval amin lényegesen slankabbnak látszódom a valóságosnál.

Ezért is annyira izgalmas az a pár perc, ami megelőzi a valósággal szembesülés és szembesítés pillanatát.

Feszült, de jó értelemben feszült percek ezek, és akármennyi lehet, két perc, három, öt vagy tíz, de mindig olyan, mitha legalább egy óra volna. Az idő vánszorog, az ember csak ácsorog vagy üldögél, meg vár, vár, vár és készíti magát arra mondatra, mozdulatra amivel tervei szerint kezdeni fog és ami aztán mindig másként alakul.

És dübörög az adrenalin, igen.

Mikor megérkezik az, akire várok, már szinte cseng a fülem és szikrák pattognak a szemem előtt, lehet, hogy túlizgulom, de mindig ez van. Kipirulok -azt hiszem-, a hangom is mélyül és olyan érzésem támad, mintha émelyegnék, de mindezt furamód élvezem.

Emelkedik a vérnyomásom, a végtagjaim nehezebb koordinálnom, mintha minden mozdulatot nagy ellenálású közegben próbálnék végrehajtani, a kezem túl nagyot lendül, a lábam túl nagyot dobbant, az első szavam túl hangos, az első vigyorom túl idétlen. Úgy érezem, minden túl és minden sok és nem, ez nem én vagyok. Ebben az elkeserítőnek tűnő helyzetben talán csak egyetlen vigaszom lehet, valószínű a másik is így érzi magát.

Nagyon izgalmas.

Ilyenkor az ember csak vihog és idétlenkedik, egyáltalán nem érzi úgy, hogy okosabb volna, mint egy ötödikes, és tovább rontja a helyzetet, ahogy a nagy izgalomban megpróbája szemügyre venni a másikat, de lehetőleg úgy, hogy ne döbbent/csodálkozó/csodálattal teli bámulás legyen belőle, hanem csak amúgy lopva.

De mindezek ellenére, vagy talán pont ezért, mint már mondtam, nagyon szertem talákozás előtti izgalmat, amit tovább fokoz az, ha a talákozás és a szex előtti pillanatok -ha nem is pont, de mondjuk fél óra eltolással- egybeesenek.

Biztos lehet ebben is rutint szerezni, de nem hiszem, hogy a gyomortájéki szorítást, a kíváncsi bizsergést és a megfelő szervek készenléti helyzetbe állását, a pénisz óvatos merevedését, a légzés már-már szexuális  izgalmi állapotra hasonlító gyorsulását ki lehetne küszöbölni. Ám ha ez mégis sikerülne, értelmét vesztené az egész, hisz' épp ez benne a lényeg.

Hogy izgalmas.

Hogy valami olyan lesz, ami eddig még nem volt, vagy nem így, nem itt és nem vele.

Nem, nem tartozik a napi rendszerességgel megoldott feladataim közé, hogy olyan talákozásokkal nézzek szembe, aminek előre megbeszélt és eldöntött módon kizárólag az a célja, hogy a lehető legrövidebb időn belül szexuális interakcióvá alakuljon, és ezt azt hiszem, ezt nem is sajnálom. Bár mindenki vágyik rá, hogy egy csettintéssel az ölébe ültethessen, hajoltathasson akárkit, de unalmas és szürke világ volna, amiben minden vágy valóra válik, meg azt hiszem nagyon ijesztő is, de mégis, arra néha mindekinek szüksége van, hogy az, amire/aki vágyik, meglegyen.

Jöjjön a találkozás előtti izgalom, a kezdődő merevedés, a nagy pillanat utáni szerencsétlenkedés és minden, aminek jönniek kell.

Általában szeretem az emlékeimet és ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert hiába történt sok kellemetlen és rossz az életemben, vagy felülíródott valami kellemessel és jóval vagy egyszerűen elfelejtettem és a napi életemben nem kínoz, csak szánt szándékkal tudom elődiézni, hogy újra átélhessem, de ritkán vagyok ennyire kegyetlen magamhoz.

A legkedvesebb emléktípusom, ha van egyáltalán ilyen, a bevillanásos-intenzív, amihez nem csak kép, hanem érzés, hangulat is tartozik, esetleg hangok és illatok, és ami olyan hirtelen támad és tölt el jó érzések tömegével, hogy ha még olyan őrült lennék, hogy megpróbálánám, sem tudnék védekezni ellene.

Igen, ez egy pornóblog, hová máshová akarhatnék kilyukadni, mint a szexuális emlékeimhez, vagyis egy bizonyoshoz.

Bevillan és intenzív.

Egy padló látszik, olyan, amilyet mindenki látott már és lát is napjában többször, csak fel sem tűnik neki, észre sem veszi. Szürke műkőből készült, majd' minden kapubejáróban, előtérben és lépcsőházban ilyen van és normális körülmények között senkinek eszébe nem jutna lefeküdni rá, már látványnak is hideg, kemény és barátságtalan, ellenséges.

Ám ezen a kemény és hideg felületen egy puha és meleg, tüzes és izgató meztelen női test látszik. A hátán fekszik, szőke haja elterül mellette, bőre fehéren világít a félhomályban, sötét mellbimbói keményen merednek a plafon felé. Gyönyörű és izgalmas látvány, ahogy az ablakon beszűrődő fények, az utcán elhaladó autók reflektorai megfestik, bevilágítják a csupasz, sima szőrtleneséggel csábító punciját, légzése ütemére emelkedő és süllyedő hasát, kívánatos melleit és kipirult arcát.

Lábai széttárva, ha több lenne a fény, mindent láthatnék, amit csak a nőiességéből látni lehet, a punci minden édes részletét, a nagyajkak duzzad ívét, az imádnivaló, selymesen gyűrött hatású kisajkakat, a vaginája bejáratnak halványrózsaszín, nedves fényét, csiklója piciny dudorját rejtő finom bőrredőt, de félhomály van, mindezt csak rövid, fájdalmasan rövid pillanatokig látom, mikor egy-egy erősebb fényel világító autó halad el az ablak előtt.

Igen előtt.

Mert nem kellene sok, csak épp annyi, hogy az átázott járókelők, akik az eső ellen az ablak alá húzodtak, megforduljanak és kíváncsi nyaknyújtogatással belessenek. Majdnem mindent láthanának. Engem, őt, mindent. Izgató a lehetőség, hogy idegenek nézhetik, ez már majdnem nyilvános szex, de mégsem, vagy talán mégis az, ki tudja, hányan hallották és látták meg, mi zajlik odabent a félhomályban.

Az emlékezet csapongó, hát csapongok most én is vele, mert a hangokról eszembe jutott ugyanennek az estének egy másik momentuma. Mögötte álltam a galérián, ő a korlátba kapaszkodott vagy egy székben, ezt nem is tudom, de már akkor sem volt érdekes és azóta sem vált fontossá. Előttem a formás, méretes popsija izgatóan reng és mozog, csábít a húsa, farkam már a puncijában és nyomom és nyomom és nyomom és nyomom esztelen, ahogy csak tudom. Belé akarok bújni, fel akarom nyársalni, el akarok élvezni benne, mélyen a finom, szűk puncijában. Sikongat és nyög én hörgök és izzadok, hasam alja a fenekének csapódik ahogy olyan mélyen, olyan erősen akarom őt, ahogy ez csak lehetséges.

Megmarkolom a csípőjét, tenyeremben érzem a bőrét, ujjaim a húsába mélyednek, talán fáj is neki, erősen fogom, de nem érdekel, semmi nem érdekel és semmi nem számít, a szexualitás önző, ilyenkor csak én vagyok és az, amit érzek, a kéj.

Csattogó, cuppogó hangok, hörgések, nyögések, zihálás és artikuláltlan szavak töltik be a teret, nyekereg és nyöszörög alattunk a fa padlózat, majd az egész szerkezet mozogni kezd velünk, remeg alattunk a föld, ahogy hajszoljuk a kéj, ahogy kergetjük az orgazmust, ahogy egyre gyorsabban döfök, csak döfök és csak döfök egész addig, míg egy utolsó, minden eddiginél mélyebb döféssel a galériával és az egész világgal egy ütemre reszketve elélvezek.

Vissza a hideg padlón fekvő meleg testhez.

Rettenetesen izgató helyzet, a látvány is, a csodás test, a gyönyörű nő a szexualitás buja kipárolgásával, de a lehetőség, hogy valóban csak meg kellene fordulniuk a kint ácsorgóknak és lelepleződnék, még inkább az. Igaz, én messze nem vagyok annyira bátor, mint ő, a sarokban meghúzodva nézem, bámulom, szememmel falom őt, ahogy fekszik a fényben és markolom a farkam, ami a galériabontási kísérletünk ellenére még élvezni akar.

Hátam a falnak támasztom, a lábaimban nincs már elég erő, hogy segítség nélkül megtartsanak, és gyors, szinte hisztérikus mozdulatokkal hajszolom a kéjt, ki akarok elégülni a látványával. Azt mondta, látni akarja, ahogy elélvezek, hát látni fogja.

Ő is saját maga kielégítésén ügyködik, ügyes ujjai fürgén mozognak a punciján. Itt vagyunk egymástól két lépésnyire, ő a földön fekve, én a falnál állva, pár méternyire a gyanútlan(?) emberek, nem érünk egymáshoz, csak lihegve masztrubálunk és jó, mennyire jó. A nyögései gyorsulnak, szólok neki -hangosabban, hangosabban! -, izgat hangja és az a tudat, hogy most neki is jó, nekem is.

Nagyjából itt borul homályba minden, már csak az érzésre emlékszem, ahogy szinte tépem és szaggatom magam, egyre erősebben és erőszakosabban akarok élvezni. Rámeredek, mozdulatai gyorsak, majd az oldalára fordul és térdeit felhúzza, miközben keze a combjai között pihen, mintha magába akarná zárni a kéjt.

Már szinte nem is létezem, testem sincs, semmim, csak farkam és az a mindennél drágább érzés, amit onna árad szét, a kéj. Ő újra a hátán fekszik, én bámulom és... és... és... érzem, érzem, ahogy jön, közeledik, megállíthatatlan, tán bele is pusztulok, de nem érdekel, jöjjön... bámulom a testét, mintha lessított felvételt néznék, feltámaszkodik, ő is hallja, mindjárt, mindjárt... és igen, mintha hirtelen valami égi, emberfeletti erő csapna le rám, hátrarántom a fitymám, majd lassan előreengedem és érzem, ahogy felrobban a föld.

Heves földregések rázzák meg a világot, ahogy a sperma több, egymást gyorsan követő adagban kilövell és csattan azon a bizonyos, szürke és hideg felületen.

Hatalmas érzés.

Szép emlék.

Még mindig bizonytalan vagyok és nem tudok dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy erősítsek-e készakarva egy olyan vágyat, ami csak fellángolások alkalmával, kampányszerűen jelentkezik igazán? Járjak-e a végére, hogy ez valódi, tényleges szexuális vonzalom-e vagy csupán kíváncsisag vagy valami más?

Szeretnék-e egyáltalán tényleg és valóban közelebbi ismeretségbe kerülni egy másik férfi farkával?

Elméletben igen, se szeri, se száma azoknak a péniszeknek, amikkel már eljátszadoztam, megfogtam, a tenyerembe fektettem őket és éreztem az erőtől duzzadó, forró keménységet, aztán a számba vettem, megízleltem és élveztem, hogy ezzel most örömet okozok... persze mindezt csak a képzeletemben.

Talán mégsem lehet kizárólag kíváncsiság, most is, ahogy ezeket a sorokat írom és elképzelem azokat a gyönyörű farkakat, amiket képen vagy filmen láttam, rögtön merevedesém támad, ilyet pedig hideg fejű érdeklődés nem vált ki. Ha arra gondolok, hogy csak csettintek egyet vagy mondjuk elmondok egy varázsigét, és máris itt terem előttem tettrekészen előremeredve egy olyan pénisz, amilyet csak akarok, azt mondom legyen, és én bizony nagyon, nagyon akarom, szeretném és kívánom, bárcsak, bárcsak lehetne akár most is.

Viszont ha éppen működik az agyam és még olyan összetett számítási feladatok ellátásra is képes, hogy ez azért nem ennyire egyszerű, és hogy felőleg: oké, de mi lesz utána, lefagyok és inkább hagyom a fenébe az egészet.

Mert tényleg, mi lesz utána? Egyáltalán nem biztos, ezt már korábban is mondtam, hogy ha valóban farkaszemet nézhetnék az általam kiválasztott farokkal, akkor megtenném. Még az is lehet, hogy elfutnék és a továbbiak szempontjából ez lenne a legegyszerűbb megoldás.

Ennél kicsivel több fejfájást okozna annak a verziónak a kezelése, ha megtenném és tetszene és újra akarnám... ez bizony feladná a leckét, bár azt konkrétan nem tudom, miért és hogyan, de érzem, nem lenne egyszerű az életem onnantól. Vagy talán pont, hogy egyszerű lenne. Vagy ki tudja.

Tudom persze, hisz'  én magam is visszatérően hangoztatom, hogy az ember nem saját maga választja a vágyait és a legjobbat akkor teszi magával, ha igyekszik maradéktalanul kielégítni őket. Ebből a szempontból a döntés nemhogy egyszerű, hanem felesleges is, mert már abban a pillanatban megszületett, mikor először vallottam be magamnak, szexuális izgalomba hoz egy merev farok látványa, innentől nincs más dolgom, minthogy szerezzek egyet. Ezért egyébként számba vettem meleg ismerőseimet, de (még?) nem úgy, hehe, hanem megfigyelgettem őket, sokkal jobban, mint eddig, remélem azért annyira nem zavaróan és feltűnően, mert próbáltam elképzelni őket, illetve azt, ahogy, basszus, ez egy pornóblog, mit kerülgetem és fogalmazgatom: szóval magam elé idéztem, ahogy szopom őket. De nem tetszett, sehogysem volt izgató, amit láttam, csak fura, egyes esetekben meg kifejezetten még annál is több. Nem, nem viszolyogtató és ilyenek, csak annyira idegen, hogy nem tudtam beleképzelni magam a szituációban.

Meg egyébként is, még ha talánék is olyan meleg ismerőst, azért olyan sokat nem ismerek, akiről tudom, biztosan nem lánypárti, aki tetszik is és el is tudom képzelni a farkát a számban, mondjam neki azt: te, izé, szia, hogyvagy, leszophatlak? Még sosem csináltam, talán ijedtemben le is harapom, de majd fizetek egy sört, ok?

Ez így nem túl életszerű.

Na mindegy, majd lesz valahogy és olyan még sosem volt, hogy semmi ne lett volna semmi meg hasonló közhelyek. Talán ahogy jött, el is múlik ez, ha nem is fura, de azért tőlem szokatlan vágy. Vagy kíváncsiság. Vagy vágy. Eh....

Ma valahogy nagyon ráéreztem az olyan történetek mesélésének az ízére, amiben nincsen szex, de lehetett volna, rögtön itt van egy másik, ez az utolsó ilyen. Legalábbis mára. Hehe.

Az érdekeség az benne, hogy a helyszín ugyanaz a lakás, mint az előző történetben, panel az Örsön túl és nem vagyok hajlandó poénkodni a kurta farkú malacról, aki ott sosem kúr. Viszont legalább visszajár.

Ez egy amolyan chatbuli volt, chattali, aki nem volt még ilyenen, nem tudja mi az élet, valamivel az előző bejegyzésben vázolt eset után tartottuk, már nem emlékszem milyen apropóból, de biztos jó okunk volt rá, hogy összejöjjünk, ha más nem, hát az, hogy igyunk egy egészségeset.

A bulira nem pazarolnék sok szót, röhögtünk, mókáztunk, ittunk, remekül elvoltunk, aztán győzött a természet és mindenki szép lassan keresett magánák egy helyet, ahol megpróbálhatja megállítani a feje körül vadul forgó szobát, hogy pihenjen pár órát, mielőtt haza kellene indulni. Én nagyon szerencsés voltam, mert egy ágyat nyertem, vagyis a negyedét, a nagy és széles, most épp nem rózsaszín franciágy szoba felőli szekcióján nyújtózhattam el. Legbelül egy férfi valaki, aztán egy lány valaki, majd a legbelső férfi valaki nővére, után én a szélen.

Azt hiszem, aludtam valamennyit vagy nem tudom, lehet, hogy csak hevertem az ébrenlét, az álom és vígasztalan részegség homályos határán, míg arra nem eszméltem, hogy én tulajdonképpen éber vagyok. Nézelődtem kicsit, zúgott fejem, színes karikák pattogtak, de azt rögtön észrevettem, egy nő fekszik mellettem, ami önmagában nem volt meglepő, én feküdtem mellé, de a kezem a combján hevert. Nem emlékszem tisztán, mit gondoltam ekkor, talán leginkább semmit, csak úgy mintha véletlen történne közelebb húzódtam, hozzábújtam és elkezdem simogatni, ha már így alakult.

Tényleg nagyon zavaros minden, részeg voltam, de azt tisztán fel tudom idézni, hogy meglepődtem, mikor nem lökte el a kezem, hanem a hátára fordult. Ez engem teljesen fellelkesített, egy hanyatt fekvő vélhetően félig- vagy teljesen öntudatlan lány minden szempontból vonzó célpont, főleg egy erősen ittas, de minden áron puncira vágyó fiatalembernek.

Simogattam a combját, még most is érzem azt a kicsit műszálasan csúszós, fekete nadráganyagot a tenyerem alatt, majd nagy bátran feljebb csúsztattam a kezem és figyeltem az arcát, mit szól hozzá. Semmit. Aludt vagy csak hevert csukott szemmel és mozdulatlan.

Az ujjam a sliccénél jártak, kicsit hullámos, recés csík futott el az ujjbegyeim alatt, majd egy kis kerek és hideg valami, egy patent vagy gomb. Nagy levegő és kicsatoltam, majd újra azt lestem, mit szól. Még mindig ugyanaz, fekszik csak.

Lassan beóvakodtam a nadrágjába, rácsúsztattam a tenyerem a bugyi puha pamutjára, de ekkor ő megmozdult és én ettől úgy megriadtam, hogy azonnal visszarántottam a tenyerem, majd aggodalmasan néztem, mit reagál. Álmosan pislogott kettőt-hármat, aztán visszacsukta a szemeit, de határozottan úgy éreztem, tudja mi zajlik.

Ezzel a feltételezéssel annyira megbátorítottam magam, hogy egy lépcsőfokot átugorva a tenyerem rögtön a bugyi alá csúszttam és elindultam lassan egyre beljebb. Előbb göndör-kócos szőrszálak siklottak az ujjam alatt, majd egy bátor és határozott ív után puha és sima bőrredők következtek, majd minden átmenet nélkül, mintha egy teljesen más világba csöppentem volna, ujjaim forró és döbbenetesen nedves, nem szeretem ezt a szót, de most talán ez a leghelyénvalóbb: lucskos területre érkeztek, ahogy szinte maguktól becsusszantak a vaginájába.

Fura és talán ciki, de én ettől a hirtelen jött élménytől úgy megdöbbentem, hogy újra kirántottam a kezem és bámultam rá, hogy akkor mégsem alszik, vagy mi. Nem aludt, bágyadtam mosolygott és nézett engem. Talán ha kicsit is józanabb lettem volna minden másként alakul, de így krákogtam szerencsétlenül és zavartan, majd felvetettem, hogy menjünk ki cigizi.

Feltápászkodtunk, kimentünk, szótlanul és részemről kicsit zavartan téblábolva cigiztunk, visszatértünk az ágyba és én bizony rögtön elaludtam.

Hát így nem lett semm másodszorra sem ugyanott, mind a kétszer miattam.

Mivel ilyen kellemesen múltidézős hangulatba kerültem, elmesélek egy esetet, ez kicsit későbbi, mint a szia-szián röhögős. Előre mondom, nem lesz benne szex.

Azt hiszem, bár biztos nem vagyok benne és most nincs kedvem visszaolvasni az archívumban, hogy azt már meséltem, mikor pár nap viszonylag semleges témák körül forgó chatelés után azzal lepett meg a másik fél, hogy mi volna, ha meglátogatnám az otthonában, pont ráér, van pia is meg minden, én pedig nem haboztam és az éjszaka közepén kiutaztam a kül-külvárosba, ahol aztán valami olyen elementáris, vad szexualitással talákoztam, hogy hosszú napokig véres csíkok díszítették a hátam.

Nem sokkal ezután történt, hogy egy másik chat-pajti, persze szintén lány, hasonlóképp felajánlotta, hogy mi volna, és ő épp véletlen tök ráér, menjek. Ez annyiban különbözött a másik látogatós történéstől, hogy nem volt kétség sem affelől, miért megyek oda, előtte hetekig húztuk egymást, mindent megtettünk, amit csak betűkkel meg lehet, és az bizony nem kevés. Nem hiszem, hogy akkor tapasztalatam meg először, de arra tisztán emlékszem, vele nyert végső bizonyságot, el lehet élvezni olvasás közben, nem kell hozzá semmi, csak egy picike fantázia, meg talán egy szabad jobb kéz, de sokszor olyan állapotba hozott azzal, amit és ahogy írt, hogy talán még értinés nélkül is ment volna az elélvezés. Jobb, izgalmasabb korszak volt ez, mint a mai, mikor lépten-nyomon bekapcsolt webcamet követel mindenki a másikon, sokkal több tér maradt a képzeletnek és annak, amit én annyira szeretek, az írásnak.

Tehát a kedves invitálást követően elindultam, valamiért ismét a belvárostól és attól, ahol akkoriban laktam jó messzire, az Örs Vezéren túlra, azzal a biztos tudattal, hogy itt bizony valami lesz. Talán több valami is.

Útközben egy benzinkútnál vettem bort, azt láttam a tévében, az amolyan dugós ital, nem csak a lezárás módja miatt, ezért az alkalomhoz illőnek talátam, pedig már akkor is rüheltem az ízét, inkább ittam volna sört, de úgy éreztem, legyen megadva a módja, ha már direkt azért megyek.

Aztán odaértem, lakótelep, felcsengetés, mondja hanyadik, menjek csak. Ekkorra már állt a farkam és legszívesebben úgy léptem volna ki a liftből, hogy már elő is veszem, hadd lássa, milyen felkészült fiatalember vagyok, de aztán a borra és a módmegadás körüli tervekre koncentrálva elvetettem ezt az ötletet.

Aztán felértem, a lakás nyitott ajtjában várt, és basszus nem tetszett. Hervasztó érzés volt, a mai eszemmel hihetetlen is, mert nem volt csúnya, egyáltalán nem. Kicsit túlsúlyos az igen, de egyrészt én sem a soványságomról voltam híres már akkor sem, másrészt bizonyos esetekben, vagyis miket beszélek, a legtöbbször ez nem hátrány, kit érdekel, nem attól izgató valaki, hogy pálcika teste van, hanem nem tudom mitől. Attól, hogy feláll rá, és kész.

Hát rá nem állt fel, vagyis lekonyult, mert hiába minden, az, amiket írtunk egymásnak, a képzeletben többször végigjátszott hol vad és csapkodó, hol ráérősen az orgazmus felé baktató szexuális együttlétek, egyszerűen mikor ott állt előttem nem találtam izgatónak.

Nagyon kínos volt, de tényleg.

Nem szerettem volna bántani, nem is lett volna miért, de azt hihette volna, a kicsit ducis alkata miatt nem megy vagy mert nem látom őt vonzónak, pedig erről szó sem volt, az eszem azt mondta, húú.. finom, csináljuk, csak a farkam nem lelkesedett és ez egyszerre volt érthetetlen és ciki, égő.

Aztán beszélgettünk és ittunk bort. Megnéztem a festői rendezetlenségbe gyűrt takaróját, rózsaszín volt, többször kimentem az erkélyére dohányozni, majd eloldalogtam.

Érdekes módon, ezen nagyon meglepődtem, ez a kis kisiklás, vagy nem is tudom hogyan nevezzem, cseppet sem vetette vissza azt a lelkesedést, ahogy szavakkal, betükkel a chaten át izgattuk fel és talán elégítettük ki egymást továbbra is. Minden úgy ment tovább, mintha a nem pont a tervezettnek megfelelően sikerült éjjeli látogatás meg sem történt volna.

Gyermek- és kamaszkorom határán, valamikor az általános iskola felső tagozatának utolsó két évének környékén, meg talán egy kicsivel később is, heves vihogásban törtünk ki, mikor valaki úgy talált köszönni, hogy szia-szia. Sőt, bevallom még ma is elő-előfordul, hogy elvigyorgom magam, ha hallom, mert ez azt jeleni, bár nem hinném, hogy van, ki ezt ne tudná: szeretlek, imádlak, akarlak - szeretnék izzadni alattad.

Tudom én, hogy ennek így se füle, se farka és még csak nem is igazán érdekes, de már rég meg akartam írni, mert valamiért mostanában gyakran eszembe jut, gondolom nagyjából azért, amiért újabban idegesítenek a járdán gördeszkázók: öregszem.

Szóval csak óvatosan a köszönéssel.