A minap azon gondolkodtam, melyik volt az a legeslegkorábbi élményem, ami ha akarom, akár szexuális tevékenységnek is nevezhető, még akkor is, ha megtörténtekor még azt sem tudtam, mi az, és meglepő módon egészen az óvodáig sikerült visszajutnom. Hosszú évekig nem jutott eszembe, végülis miért jutott volna, szerencsés esetben semmi olyan nem történik az emberrel ovis korában, meg később sem, ami felnőttként nap, mint nap felbukkanó emlékként tér vissza. Most viszont tisztán emlékszem, vagy azt hiszem emlékszem arra hangulatra, ahogy az óvonénik behúzták a függönyöket, talán sárgát voltak, de lehet, hogy pirosak és később az általánosban pont ugyanilyenek voltak az ablakokon, amitől sötét ugyan nem lett, de egészen furcsa színe lett a világnak, és pár perc halk mesélés után kiadták az utasítást, alvás.

Az összcsukható ágyakra és az érintésre durva, viszont nem igazán meleg plédekre is emlékszem és arra, hogy szinte sosem tudtam aludni, mindig volt valami, amire figyelnem kellett. Az odakint sutyorgó óvónénikre, a lépéseik neszére, az óvatlan dadusok áltak összekoccantott badellák és lábosok fémes csörgésére, az utcáról beszűrődő szirénahangra, más kisgyerekek álmos motyogására, meg mindenre, amit máskor észre sem vettem volna, de abban a fura fényű hangulatban hangosnak és érdekesnek tűnt.

Arra nem emlékszem hogy és miként csináltam, talán magától történt, talán unott piszkálgatás hatására, de ez volt az első olyan alkalmom, amit fel tudok idézni merevedéseim azóta szerencsésen hosszúra nyúlt sorában. Persze nem tudtam mi az, mire jó és miért van, de arra nagyon tisztán emlékszem, hogy érdekesnek találtam a jelenséget, játszottam vele és -jellemző- le is buktam.

Mert nem is maga az esemény, a vérrel telítődő kis kuki az, amire igazán emlékszem, hanem az, ahogy az óvónéni többször erélyesen megfenyegetett, ha nem hagyom békén, leköti a kezeimet. Azt nem tudom felidézni, mennyire volt hatásos vagy mennyire nem a fenyegetés, de mindenkit meg tudok nyugtatni, nem az óvodában szereztem első kikötözős élményem.

De eredetileg nem is erről alartam írni, ez csak egy mellékszál volt, miközben arról a ma már kőkorszaknak tűnő állapotról, arról az ép ésszel felfoghatatlanul ingerszegény időszakról gondolkodtam, ami akárhogy is, de a szexuális eszmélésem időszaka volt. A késő nyolcvanas évek.

Ebben a ma már minden szempontból nagyon érdekesnek nevezhető időszakban ugyan már sok minden volt, ami korábban nem, de még több minden nem, ami később igen. Volt már MTV, SkyChannel, SuperChannel és Sat1 este tizenegy után németül beszélő cicikkel és tiroli nadrágos férfiakkal, de ilyet csak akkor láttunk, ha a szülők nagyon későn értek haza. Kimondani is fájdalom, de akkor nem volt még mindenki számára hozzáférhető pornogárfia, sem TV csatorna, sem újság, sem videókazetta formájában, az internetről nem is beszélve. Persze attól még hozzájuthatott, aki akart, néha mi is összejöttünk egymásnál és elővettük azokat az újságokat, nagyon gazdaéknál videókazettákat, amikről a szüleink úgy tudták, sejtésünk sincs, hogy egyáltalán léteznek, és néztük, órákon át néztük, szótlanul, meredező pénisszel feszengve.

De ez csak ritkán adatott meg, a leggyakoribb eset az volt, hogy a saját szexuális működését tanulmányozni óhajtó fiatalember kénytelen volt kizárólag a fantáziájára hagyatkozni, ha épp ihlettt állapothoz volt kedve.

Vagy használhatott kevésbé direkt, de azért sok korombeli számára meghatározó élményt nyújtó megoldásokat, mert hiába, masturbare necesse est, akkor is, ha nincs internet és nincs három pronócsatorna. Ilyenkor jött jól, hogy már ott volt nekünk az MTV. Nem, nem az, ahol Hajdú János köszönötte meghajlással a Hét nézőit, hanem a tömény nyugat, a Music Television.

Ugye, ha azt mondom Sabrina, még ma is bizsereg?

Délután, mikor hazaértem az iskolából, de még sem az öcsém, sem a szüleim nem voltak otthon, első dolgom volt, hogy benyomtam a TV-t, kényelembe helyezkedtem és vártam. Általában nem kellett soká, mert azt a klipet, ami ennyi korombéli hormonháztartását borította fel, óránként legalább egyszer adta vagy az MTV vagy a SuperChannel és itt megtekintheti az is, aki nem emékezne a lecsúszni készülő fürdőruha-felsőrészre és arra, mennyire drukkoltunk, legalább egyszer az életben essen le:

http://videa.hu/videok/zene/sabrina-boys-cicik-videoklip-9B2qXD3S9em4JJEw

És látszott a mellbimbója széle!!!! Ohhh... hányszor élveztem el a fehér anyag alól kikandikáló barnás sáv látványával.. régi szép idők.

Azt is mondhatom, Samatha Fox, hasonló, de -legalábbis bennem- kicsit mérsékeltebb bizserés éled, pedig ugyanaz a műfaj, a művészet tevékenységét két, jelentős méretű mellével megtámogatni igyekvő előadóról van szól, de nekem kevésbé tetszet, pedig ő lett híresebb végül.

Vagy sorolhatnám még, akár egy best 80's vids for fap listát is összeállíthatnék, ha nem vonná el a figyelmem egy másik, az akkori kiskamaszok életében legalább olyan meghatározó irány, a magyar művészfilmek. Akkoriban betegnek lenni nem csak azért volt jó, mert iskolába nem menni mindig jó, hanem azért is, mert a magyar televizó, a másik MTV, szívén viselve a tanulóifjúság épp fájó torok, taknyos orr miatt tanulni képtelen tagjait többször is megtette azt a szívességet, hogy Jancsó Miklós filmeket adott késődélelőtt, közvetlen az iskola tévé és Fortocska című, gyerekeknek szánt orosz nyelvlecke után.

Jancsó filmet pedig a meztelen nők miatt néztünk, nem másért. Minél több volt benne meztelenség, annál értékesebb alkotásnak tekintettük, bár tény, nem mind adták a TV-ben iskolaidőben, gondolom volt egy olyan pucérságszint, amit már soknak itéltek, vagy ki tudja miért, de a Szegénylegényket pl többször is láttam.

Abban a filmben láttam először lebegő cicikkel szaladást, ebben teljsen biztos vagyok, és akkor még sejtelmem sem volt, hogy évekkel később erre a látványos jelenségre egy egész TV-sorozatot alapoz majd az akkor még számunkra nem is létező nyugat, igaz, ők erős visszalépésként piros fürdőruhába bujtatták a lényeget és valamiféle vízből életmentős kamu történetet is kitatláltak, de akkor is tudjuk, miről szólt valójában.

Kicsit félve mondom, de mikor nagyon nem volt semmi, és senki nem jutott az eszembe, én bizony elvottam a Füles rejtvényújság cicis rajzaival is. Egyetlen konkrét emlékem van erről, amikor egyszer, már nem tudom miért, talán épp öcsém volt beteg, a nagyszüleimhez kerültem hosszabb számüzetésre, ahol sem tányérosTV, sem haverok szüleinek gyüjteménye, semmi, viszont állandó fegyületet igen.

Nagyon nem bírtam már magammal, egyszerűen muszáj volt megmentenem magam a további feszítő kínoktól, amire garázstakarítás közben kínálkozott legjobb alkalom, mert találtam egy egész kupac megfejtett és kidobásra váró Fülest. Hogy én hogy örültem neki!

Annyira, hogy a garázs fűtőolajszagú félhomályában állva, rejtvényújság lapozgatás közben tettem meg, amit megkövetelt a testem. Érdekes, de erre az élvezésre nagyon emlékszem, nem tudom miért, de még most is bennem van a félelemmel vegyes izgalom, a megkönnyebbülés és a lelkiismeretfurdalás elegye, és az, hogy mennyire jó volt.

Hm.

Talán egyetlen egy dolog van, ami valóban jó az idő múlásában, az öregedésben, az, hogy lassan, de biztosan összegyűlik annyi anyag, aminek felhasználásával órákon át el tudom magam szórakoztatni a nosztalgiázással, saját maszturbálásaim történetének áttekintésével.

A nagy blogszünet hónapjaiban azért a bennem lakó Benkő Dániel nem nyugodott ám! Ő az, aki miatt sok mindent elmondtam már és talán még több mindent el fogok mesélni magamról és saját szexualitásomhoz fűződő viszonyomról, mert folyamatosan ott mocorog a háttérben és nem hagy nyugtot, arra próbál rávenni, hogy, még ha csak virtuálisan is, de vetkőzzek meztelenre és mutassam meg magam.

Aztán vannak olyan bolond pillanatai, amikor nem csak átvitt értelemben és írott formában várja tőlem a meztelenséget, hanem olyasmit szeretne velem csináltatni, ami minden szempontból kimeríti a mutogatás fogalmát. Nem, szerencsére a bennem lakó Benkő Dániel gyenge, vagy ha így jobban tetszik, én vagyok rém erős, és sem villamoson, sem az utcán sétálva nem tud olyan erős hatást gyakorolni rám, hogy azt tegyem, amit javasol, de azért izgalmas eljátszani a gondolattal, mi lenne, ha egyszer hallganék rá.

Persze sosem fogok és nagyon jól tudom mi lenne, viszont mind a bennem lakó Benkő Dániel, mind saját szerencsémre nincs az az élethelyzet, amire az internet ne nyújtana egyszerűen és gyorsan elérhető megoldást. Az internet a magukat megmutatni vágyók paradicsoma, de nem hiszem, hogy ezzel újat mondtam és nem csak a szexulitásukat, testüket mutogatók számára jelenti az eszményi megoldást, elég csak blogot írókra, fórumokon állandóan jelenlévőkre gondolni.

Egy ilyen megmutatási próbálkozásomról már írtam is korábban, a chatroulettről is meséltem már, bár ott én inkább csak vigyorgva bámuló, mint magamat mutogató vagyok, valahogy jobban leköt a gyorsan változó arcok -és egyebek- lüktetése, mint hogy teret engedjek a bennem lakónak és az ő mutogatási vágyának.

De viszont itt van ez a blog..... már eleve mutogatásra van, itt vallok be és nézek szembe meg mondok el, logikus lenne, hogy a bennem lakó Benkó Dániel, aki egyébként én vagyok, hiába teszek úgy, mintha nem így lenne, igazán kiélhetné magát. Vagyis én kiélhetném magam és végre engedhetnék annak a régóta motoszkáló vágyamnak, hogy minden egyéb kommentár és persze kérés nélkül egyszercsak kitegyek egy képet az álló farkamról.

Itt még amiatt sem kellene aggódnom, hogy mit szól, aki látja, mert úgysem értesülök a direkt reakciókról, nem látom, hányan nyomják az x-et unottan, csak az innen-onnan idekattintók számát figyelhetem és gondolhatom, mind azért jöttek, hogy lássák farkam. Ha meg számonkérne valaki, hogy ezt most miért, mondhatnám, hát hisz' ez az én blogom, itt azt teszek ki akáhová, amit és ahová akarok.

Sokszor nagyon közel álltam hozzá, hogy meg is tegyem, tényleg majdnem bemutattam egymásnak a nagyvilágot és farkam. Internetes szupersztráda, ez a farkam, farkam, ez az internet, de aztán mégsem tettem meg. Szerencsére.

Mert gondolkodtam, ez a rossz szokásom már sok, egyébként mókásnak igérkező tervem megvalósításától tartott vissza és sajnos sok mindent buktam is miatta, hajlamos vagyok túlkombinálni. Ahelyett, hogy mennék és megélném az életet, én inkább gondolkodom róla, de majd igyekszem leszokni erről vagy ha ez nem sikerül, majd próbálok többet inni.

Most viszont nem igazán bánom, hogy inkább azon morfondíroztam, mások miért mutatnak meg bármit és mindent, ahelyett, hogy én is megtettem volna. Na nem azért, mert bármi problémám volna azzal, hogy megmutassam, amim van, végülis akármilyen is, akármekkora is, büszke vagyok a farkamra, megbékéltem vele, nem szégyellem, inkább annak örülök, hogy az izgalom, a mutani vágyás izgató bizsergése még megmaradt, akár mi is lesz, akár mutatom, akár nem, még minden előttem áll....