Azért persze nem volt ám olyan zökkenőmentes és egyszerű sem, mint ahogy az előző bejegyzésben még magammal is igyekeztem elhitetni, mert hiába volt jó, hiába tetszett és hiába írtam róla egy nem túl jól sikerült lelkendezős bejegyzést, be kell valljam, valahol, nem is annyira hátul és mélyen, ott motoszkál bennem, hogy ez azért valahogy mégsem helyes.

Oscar Wilde, aki azért végképp nem az, akire hivatkozni lehetne, mint az épp aktuális társadalmi viszonyoknak megfelelő erkölcs szerinti élet szószólója, azt mondta: a legegyszerűbb, ha az ember semmi olyat nem tesz, amiről nem szívesen cseveg vacsora közben. Ezt vagy nem gondolta igazán komolyan vagy nagyon szórakoztató lehetett a társaságában egy-egy baráti vacsora, de végülis mindegy, mert valójában igaza van. Igen, tényleg így volna a legegyszerűbb, ha nem volnának a fránya hajlamok, vágyak. Ennek egyébként ő -velem ellentétben, aki csak a blogomban nyígok, panaszkodom- komolyan meg is fizette az árát.

De talán én is meg fogom, ha nem is letöltendő börtönbüntetés formájában, hanem most már végig ott lesz bennem ez a kis kellemetlen, khm, bocsánat, mellékíz. Tettem valami, amit élveztem, imádtam és egészen biztos vagyok benne, hogy amint lehetőségem lesz rá, újra meg fogom tenni, de ugyanakkor azt is tudom, hogy ismerőseim jelentős része ezért a tettemért elítélne és talán többé szóba sem állna velem. Más részük biztos nagyon tisztelne ugyanezért, vagy legalábbis megértene, de ez engem nem igazán vigasztal, meg egyébkét sem szándékszom senkit azzal a kijelentéssel sokkolni, hogy képzelt, szoktam farkakat szopni és legutóbb kipróbáltam, milyen, mikor -majdnem- a számba élvez valaki és jó!

Mikor legutóbb kocsmázni voltam egy régi barátommal, kicsit aggódtam is, szóba ne kerüljön ez a téma, mert még a régi barátságunk tiszteletére megörvendeztetem valami olyan kijelentéssel, amit később megbánok, és ami hosszan tartó zavart pislogást vált ki belőle, de szerencsére nem esett szó szexről,  homoszexről meg végképp nem, hacsak azt nem számítom bele, hogy én egyszer azt mondtam "milyen buzi tömeg van itt".

Egyszóval kicsit küzdenem kell magammal, mert bár ugyan a tényleges reakciókkal nem néztem még szembe és remélem nem is fogok, mégis érzek valami, amit nevezzünk egyszerűen úgy, a társadalom némán helytelenítő tekintete. Tudom, hogy nem a társaldalom tekintete az, mert nincs neki olyan, csak nekem kell még elszámolnom magammal, tisztáznom kell a belső viszonyaimat, szembe kell nézzek azzal, hogy nem az vagyok, akinek harmincsok évig képzeletem magam.

Mert a történtek fényében teljességel biztos: nem vagyok heteroszexuális. Mondjuk homoszexuális sem és egyelőre nem tudom eldönteni, ez most könnyebbség vagy épp nehezített pálya. Hajlok rá, teljesen buzinak lenni egyrészt könnyebb, másrészt sokkal több szembenéznivaló keletkezik általa, viszont mikor ezek megvoltak, legalább tiszta sor, egyértelmű helyzet.

Azért persze van ám jó oldala ennek az ügynek, amellett, hogy tényleg jól éreztem magam eddig minden egyes farok közelében, mert hadd menőzzek, már kettő is volt, picit olyan érzésem is van, mint a szűzességem elvesztése után. Megyek az utcán, nézem az embereket és valahogy olyan, mintha több lennék náluk, tettem valamit, amit ők nem. Ami nem igaz, sima önbecsapás, mert egyrészt ettől nem lettem több, legfeljebb tapasztaltabb, másrészt ki tudja, ők miken vannak már túl, amire én még csak gondolni sem szoktam. De ennek ellenére mikor ránézek valakire néha tényleg mintha azt gondolnám magamba: én már szoptam farkat, nyenyenyeee....

Ami legfurcsább, ez a fajta gyerekes öröm, ami szerencsére nem múlik, nem zárja ki a bejegyzés elején emlegetetett rossz érzést a társadalom elvárásainak nem megfelelő cselekedetet illetően.

Furcsa, na.

De legalább történik valami, hehe.

Az ember alapvetően kíváncsi természet, szeret minél több mindent kipróbálni és megtudni, megkóstolni, ha ez nem így lenne, valószínű sok minden másként lenne, pl nem lenne sör, se bor, és akkor az élet nem is kicsivel lenne szürkébb, de ez most nem fontos.

De az ember nem csak kiváncsi alapvetően, hanem szeret a társadalmi szerepekhez, elvárásokhoz igazodni, így -bevallom- kicsit fura lesz nekem erről írnom, de már elkezdtem, nincs más választásom, arról nem is szólva, hogy ez is én vagyok.

Általában a szexulitásommal összefüggő kérdésekben sokszor emlegetem, más pasik is így csinálják, és én egyáltalán nem vagyok az átlagtól nagymértékben elétérőnek mondható, de mivel azért ilyenekről még egy súlyosan zúgó fejű kocsmázás közben sem igen beszélget az ember, így ebben az esetben nem mehetek biztosra. Ennek ellenére megkockáztatom, minden férfi életében inkább előbb, mint utóbb eljön az a pillanat, mikor megkóstolja magát.

Mert az rendben, hogy fehér és meleg meg olyan furcsa az illata, de mégis, milyen az íze? Én nem mertem rögtön, direkt módon megízlelni, nekem egyébként is mindenhez kell egy kis idő, így elöször -ciki vagy nem- csupán azt a kezem a nyaltam meg óvatosan, amivel a fentebb említett fehér folyadékot fakasztottam.

Nem volt rossz, igaz, jó sem, viszont elég érdekesnek találtam, így a következő alkalommal, hamm. Najó, nem hamm, inkább az ujjamat használtam mintavételezésre, és így óvatoskodtam bele a számba az érdekes állagú anyagot.... hm. Még mindig nem találtam finomnak, erre tisztán emlékszem, mert ha nem mondtam volna, ez nem a múlt héten volt, hanem kamasz koromban, ezért el is határoztam, ha nem feltétlen muszáj, másét azért inkább nem tapasztalnám meg.

Aztán úgy alakult, és ez már tényleg a múlt héten volt, hogy úgy éreztem, feltétlen muszáj. Muszáj, mert muszáj és mert akarom! Egyrészt, mert ő is megtette nekem, hagyta, hogy lüktetve és nyögve élvezzek a bele a szájába, másrészt mert érezni akartam, tudni szerettem volna és -ez a legfontosabb érv- vágytam rá.

Vágytam farka bódító illatára, kicsit sós, kicsit kesernyés, de mégis utánozhatatlan ízére, síkos nedvének egész lenyűgöző állagára és meg akartam tudni, milyen, amikor minden nedvek nedvje, a sperma lövell bele a számba.

Aztán nem tudtam meg, vagyis nem úgy, ahogy azt pár perccel korábban elterveztem, mert egyrészt nem bíztam saját képességeimben, nem voltam benne biztos, hogy a számmal képes vagyok őt eljuttatni addig, hogy nekiláthassak tapasztalatot gyűjteni és a látvány iránáti vágyam is nagyon erős volt. Szerettem volna nézni, ahogy élvez, ahogy tőlem, nekem és értem zihál és miattam tör elő az a bizonyos, így a kezemmel csináltam, azzal egyébként is ment már egyszer, miért nem sikerülne megint?

Sikerült.

Le sem tudom írni azt az örömet, amit akkor éreztem, tényleg, de tényleg fantasztikus érzés valaki orgazmusra "kényszeríteni", akár férfi, akár nő az illető. Semmihez sem fogható, felszabadult és boldog állapot, az uralmad alá hajtottad, kéj adtál, győztél, isten vagy, hatalmad van a teste felett!

És a látvány! Ahogy az előbb hátrahúzódó, majd megfeszült hasfallal előredöfö farokból robbanásszerűen tör elő a sperma.... ugh, egyszerűen lenyűgöző. De most nem hagyhattam magam hosszasan lenyűgözve, hiszen előttem állt még a kóstolási feladat, így az első gyönyörű adag érkezése után számat rátapasztottam a még mindig remegő-lükető farokra és szívtam, szopogattam, igyekeztem ügyes lenni és.... és nem emlékszem, milyen íze volt! Csak arra, hogy nem ez a lényeg, nem számít, biztos jó volt, de felőlem lehetett kellemetlen is, mert a forró lüktetés az, ami fontos, és az az érzés, ahogy az örömét a lehető legközvetlenebb módon tapasztalom meg. Nekem élvez, belém.

Akármilyen is az íze, akármilyen is az illata, az állaga, mindegy, mert finom.

Ha nem is íznek, de érzésnek mindenképp finom.

Úgyhogy a minden szexuálitással foglalkozó blogon, fórumom vagy beszélgetésben menetrendszerűen érkező kérdésre, miszerint nyelni vagy nem, nem szeretnék egyértelmű állást foglalni, mert felőlem tényleg mindenki azt csinál, amit és ahogy akar, de az javaslom: kipróbálni mindenképp érdemes, akár többször is.

Mert jó.