|
|||
|
Ha egyébként adnék címeket a bejegyzéseknek, akkor a mait úgy nevezném el: Óda a zöld tangához. Vagy kicsit kevésbé nagyképűsködve, mert azért az óda mégiscsak költészet, komoly dolog, legyen inkább: Mese a zöld tangáról (és sajnos nem arról, aki viselte).
Sokakkal ellentétben én egyáltalán nem vagyok ellenére sem a bizonyos mozdulatoktól, testhelyzetektől centiket lecsúszó nadrágoknak, sem az átsejlő mellbimbóknak, de még a tevepata néven elhíresült jelenségről sem az jut eszembe, húdeciki. Sőt, nekem kifejezetten be tudja aranyozni a napom egy-egy váratlanul felbukkanó, ám annál lenyűgözőbb részlet, tudom, bunkóság, de ilyenkor egyszerűen nem tudok nem bámulni, szemet mereszteni, aztán pedig képtelen vagyok nem hosszasan a látottakon gondolkodni. Nem, a gondolkodni nem jó szó, mert ilyen természtesen még véletlenül sem történik, csupán annyi, hogy forgatom, elemezgetem magamban a látványt és próbálom továbbképzelni. Így lesz a puha anyagot alig észlelhetően megemelő keményebb bimbóból a kezem és a szám alatt tovasikló, bársonyos bőrű gyönyörű, ruganyos mell, vagy a deréktájt látszó fél centinyi bugyiból az orrom előtt illatozó, természetesen csak és kizárólag rám váró, értem nedves punci.
Így csinálok a piciny élménybolhából nagy vágyelefántot, ezzel teszem sokszor nehézzé, de még többször nagyon szórakoztatóvá a saját életem. De mi történik akkor, ha az élmény nem bolhányi, hanem tíz kerek órán át kell nézzek egy olyan gyönyörű popsit, amilyet még rajzolni sem tudnék, és ami egyébként közvetlenül közép-kelet-európa legizgalmasabb csipője alatt található és amiről a gazdája majd' minden mozdulatára legalább tíz centit, ha nem többet csúszik le a nadrág, így téve láthatóvá a fentebb emlegett zöld ruhadarabot, nem beszélve az izgalmas mértéket jóval meghaladó mennyiségű csupasz bőrfelületről?
Természetesen semmi. Sajnos semmi.
Pedig.... pedig csak ki kell volna nyújtanom a kezem, hogy máris érezhessem a tenyerem alatt a popsija meleg bőrét.... pedig csak oda kellett volna nyúlnom, hogy a zöld tanga puha pamutját játékosan megmarkolva közelebb húzzam magamhoz.... pedig..... pedig.... izgalmas pedigek ezek, bőséges alapanyagot szolgáltatnak több belső pornófilmhez is.
Meg egyébként is, mit az hogy kell nézzek? Természetsen semmit nem kell, nem kötelező, sőt. Viszont, ha egyszer csúszik és zöldlik és csupasz, majd felrántja, de hamarosan újra csúszik és megint zöldlik és természetesen csupasz is, olyan mértékű önuralomra és akaraterőre lett volna szükségem ahhoz, hogy tíz órából minimum nettó egyet ne ennek az eseménysorozatnak csodálásával töltsek, amivel soha nem rendelkeztem.
Gyenge vagyok, egy ilyen látványak nem tudok ellenállni, de az is az igazsághoz tartozik, nem is küzdöttem ellene teljes erővel.
Amúgy több volt az, mint nettó egy, főleg az utolsó pár óra telt ilyen, khm, aktívan rácsodálkozós hangulatban, amikor a munka nagyobb részét elvégezve már csak arra vártunk, teljen az idő, mehessünk haza végre. Ő, a zöld tanga izgató gazdája, ült egy széken, egyenes derékkal előrehajolva és egy laptopot macerált átéltlen, játszott, én meg tőle balra, de kicsit mögötte... ójaj!
Az a szép, íves és pont a megfelelő mértékben, buján széles csípő, a csábítóan kerek fenekéről egyáltalán nem kicsit lecsúszott nadrág és a zöld tanga... ahogy a vékonyodó anyag bebújt a popsija közé... és ahogy képzeletben követtem a láthatólag kényelmesen puha anyagot a belsőbb, melegebb és izgalmasabb tájak felé....
Előbb a derékrésztől elválva keskenyedni kezdett, majd egészen elvékonyodva eltűnt, szinte láthatatlanná vált a -jaj, de csúnya szó- farpofák között, hogy megcsodálhatóvá tegye popsijának bőrét, amit szinte fájt, hogy nem értinhettem meg, csupán nézhettem és bámulhattam összeszorított állkapoccsal. Majd sietve áthaladt popsija édes lukacskája felett, hogy kicsit szélesedni kezdve rásimuljon a nagyajkai puhán duzzad halmaira, körbeölelve, de ugyanakkor csábítóan ki is rajzolva őket és a közöttük látszó, örjítően zárt, ám mégis sokat igérő hasadékot. Ennek a nagy jelentőségű területnek az elképzelésével hosszasabban lekötöttem magam, többször visszatérem ide, mert innen előrefelé továbbhaladva már kevés fontos látnivaló várt rám, vagy is képzeletemre, csupán a nagymértékű szélesedésbe kezdő zöld anyag és az alatta játékosan göndörödő szőrszálak vagy épp a puhán csupasz bőr képzelt látványa kötött le pár percre.
Aztán véget ért a képzelődés, véget ért a munkaidőnk és hazamentünk, ő vitte a zöld tangát, én pedig már-már fájó, zúgó bizsergést a farkamban, a gyomromban, a lábaimban, és főleg: az agyamban.
Levelezős rovat következik, mert a tavasz még tavaszabbá válik és bizsergés még jobban bizserget, ha egy amúgy szinte teljesen ártatlan kérdésre olyan válaszlevelet kap az ember fia, mint ami lentebb olvasható. Az biztos, hogy az ízlésünk nagyon hasonló, ilyesmit mind kapni, mind adni nagyon kellemes szabadidős tevékenység, csak azt sajnálom, nem rám gondolt fogalmazás közben a kedves levélíró, mert ha az elején még reménykedhettem volna is, a szájba szinte be sem férős résznél világossá vált számomra, ez nem én vagyok.
(A levél az írója engedélyével került ide)
A világ egyik legjobb dolga valakihez hozzásimulni és megérezni, hogy áll miattad a farka. A másik legjobb, kiszedni az álló farkat a nadrágból, és kézbe venni! Aztán utána sokáig minden féle mozdulattal, simítással, szorosabban, lágyabban simogatni, közben a tulajdonosának a szájába dugni a nyelvedet, a fülét harapdálni, vagy a mellbimbóját círogatni, amíg a farok végén kis cseppek nem lesznek, amit utána a szádba vehetsz és lenyalogathatsz, miközben tovább masszírozod a kezeddel. Az meg aztán már tényleg semmihez sem fogható, amikor a te simogatásodtól és módszeres szájjal kényeztetésedtől egyszer csak akkorára nő, hogy már szinte be se fér a szádba, küzdesz vele, de nincs az az isten, hogy abbahagyd, mert akkor még a legjobb része hátra van, amikor megérzed a szádban a sperma ízét! Huhhh, bakker, de lenne kedvem most ezt csinálni! :D
Ugyan ezt már leírtam a blogban, nem is egyszer, mert leírni legalább annyira szertem, mint csinálni, de egyrészt sosem árt újra átvenni, másrészt ez talán kicsit más stílusú beszámoló, lévén nem blogbejegyzésként, hanem levélként született, ezért vannak benne olyan elemek is, amiket amúgy kerülök, pl szmájli. Jóvan, legyen, leírom, bár az, hogy "szoktuk" kicsit túlzás, olyan sok alkalom eddig nem volt, de még talán lesz:)
Az előzményket ismered, időpont egyeztetés, stb, úgyhogy ezt átugrom utólagos engedelmeddel, és kezdem ott, hogy itt várom illatosan, felkészülve a munkaidő vége után általában fél-háromnegyed órával, hogy tuti mindenki lelépjen addira, mire jön:) Nagyon izgalmas ám ez az idő, amíg itt ülök magamban és várom, hogy érkezzen... aztán persze jön, kopog, belép, kezet fogunk, mint a komoly emberek, ha talákoznak, meg beszélünk is valamit, de azt sosem figyelem, hogy mit, csak úgy mondunk pár mondatot, úgysem beszélgetni jöttük össze, de a teljes csend olyan izé lenne.
Aztán bezárom az ajtót és ilyenkor többnyire azt mondom, hogy késő, már nem tudsz megszökni és asszem még vigyorgok is hozzá. Ez elsőre sem lehetett vicces, nem is azért mondogatom, hanem mert szeretem mondani:)
Aztán elidulunk az alsó szintre, az a helyünk, ő ragaszkodik hozzá, mintha szeretné minél védettebben érezni magát és erre a föld alá bújva van a legjobb lehetősége, nekem a cég bármilyen más része megfelelne, sőt, inkább mennék az emeletre, de nem vitatkozom.
Nem hiszem, hogy meglepő lenne, de nekem ekkor már bizony áll és nedves és amit csak el tudsz képzelni, ilyenkor már csak farkára szoktam gondolni. Hm... az arcát talán most sem tudnám egészen pontosan felidézni, de a farkát szinte látom magam előtt. Nyamm, hogy úgy mondjam:)
Aztán lent egy újabb kör értelmetlen beszélgetés valamiről, ami senkit sem érdekel, aztán kezdődik. Igen, így: kezdődik. Nem én kezdem meg nem ő, hanem csak úgy elkezdődik azzal, hogy közel lépünk egymáshoz. A legutóbb én voltam a gyorsabb és izgatottan rámarkoltam a farkára... de szeretném most is ezt tenni, jaj!
Ugyancsak legutóbb egy pillanatig úgy éreztem, meg akarom és meg fogom csókolni, de aztán ez elmaradt, helyette vad övcsat csatolásba, gomb gombolásba és zipzár lehúzásba kezdtem, majd az alsónadrág és végre ott volt a kezemben.
Nem túl nagy farka van, de olyan, khm, éééédes:)
Görbe kicsit és finom és annyira szeretem a rugalmassagát, a melegét, ahogy a belesimul tenyerembe, meg ahogy mozog a fitymája a piciny, de annál cukibb makkján. Nagyon nedves szokott lenni, már a tenyeremen érzem, ahogy összeken és csúszós lesz tőle a kezem, de nem igazán szoktam ezzel az időt tölteni, jobban szeretem a számban, mint a kezemben, legalábbis elsőre, úgyhogy gyorsan le szoktam térdelni.
Ekkor ő leveszi cipőjét, a nadrágját, sőt, tulajdonképpen ha belegondolok, mindent, szeret levetkőzni, én nem annyira. Szép teste van. Tudod, mit szeretek a legjobban, azt a lapos, kemény és szőrös hasát... hmm... nagyon jó nekitámasztani a tenyerem a lélegzete ütemére emelkedő és süllyedő hasfalának... meg a combjai! Azokat is nagyon szeretem fogni, markolni... egyszer, majd ha nem lesz annyira sietős, feltétlen körbe kell tanulmányoznom őt, megtapogatnom, felfedeznem, csakhogy sietni szokott, megy a vonat.
Nade vissza a térdelésre. Így, ahogy elképezelm magam biztos fura látvány lehetek, amit a farkát markolva ott térdelek, de csinálni annyira jó! Meg szoktam kicsit mozgatni azt az édes farkát, hogy lássam, tudod, van kalapja, nincs kalapja.. olyan szépen siklik hátra fitymája, izgalmas és izgató látvány, majd az egyik nincs kalapja periodusban, hmmm, már bent is van a számban.
Na, ez az igazi élvezet... a szó klasszikus értelmében egyáltalán nincs jó íze, talán, ha nem arról lenne szó, amiről szó van, azt mondanám, kellemetlen, kicsit kesernyés, szappan vagy tusfürdőízzel keverdve, de mivel ez egy nekem és értem merev farok, mégiscsak úgy érzem, hogy finom, nagyon finom.... tényleg az! És az állaga.... azt hiszem, nem kell magyarázzam azt a hőt sugárzó, ruganyos, de mégis kemény érzetet, amit a szádba hatoló farok kelt... ójaj, de jó, mennyire finom érzés cuppogni rajta, szopogatni, nyalogatni vagy épp veszélyesen, öklendeztéshatárig engedni magamba.
Aztán egyszercsak fogja magát, és úgy dönt, most ő jön és visszavonja, elveszi magát tőlem és most ő következik az övcsattal, gombbal, zipzárral folytatott heroikus küzdelemben, aminek a bokámra tolt nadrág és boxer lesz a vége. Én nem vagyok annyira híve a nagy vetkőzésnek, főleg mert az én hasam messze nem olyan lapos, mint az övé, sőt:), így én többnyire maradok is ebben a félárbócra eresztett állapotban.
Na de farkam nincs ám félárbócon! Alig várja már azt az izgalmat, ahogy keze köréfonódik, és azt még annál is jobban várja, hogy az a finom szája fogadja be a nyálas melegbe.... a legutóbb, bevallom férfiasan, nem igazán bíirtam sokáig, asszem még egyszer én kerültem a térdeplő szerepében, ő meg egy széken ült fél fenékkel, aztán viszonylag gyorsan megint a szájában érezhettem magam.
Azt mondta, most semmi nem számít, csak az, hogy engem "elküldjön". Igyekezett is nagyon, talán kicsit túlságosan is nagyon, fájt, ahogy erősen szívta és markolta, de mikor szóltam neki, hogy finomabban, hirtelen valami olyanra váltott, amiről bátran ki merem jelenteni, egészen közel volt a tökéleteshez.... nem is kellett sokáig dolgoznia.. csak álltam, kezem hol a fejére, hol hátra tettem, hol meg csak úgy lenget tehetetlenül, mikor megérzetem AZT.
Biztos ismered ezt az érzést. Vagy ez még nem is érzés, csak annak a biztos tudata, hogy ebből nagyon gyorsan érzés lesz... csak halkan, diszkréten, alig hallhatóan cuppogva tette a dolgát és már tudtam, hogy ha így megy tovább, hamarosan a szájába fogok élvezni.
Aztán megtörtént.... tulajdonképpen némiképp váratlanul is, mert egyik pillanatban még csak állok a közelgő vég tudatával, majd a következőben ökölbe szorult kézzel ejakulálok bele a szájába! Nagyon, nagyon finom volt és az is, gyönyörű látvány volt, ahogy kipirult arccal felbukkant előttem és olyanokat mondott, hogy : húúú, basszus, aztkurva, ahogy lüktetett, azta, de finom volt...
Valamit én is mondhattam válaszul, meg vigyorogtam is, ebben biztos vagyok, de az ilyen nem annyira fontos jelentek pontos menetét el szoktam felejteni, mert a következő emlékem az, hogy ő újra egy széken, most egy másikon, én meg az arcát és farkát felváltva figyelve azon igyekszem, hogy minél hamarabb és minél jobban jó legyen neki. Egész más az arca ilyenkor és meg szokta emelni a csípőjét, kifeszül, mint egy íj és együtt mozog a kezemmel.
Aztán a vég közeledtével egyre hangosabban nyög és zihál, még beszélni is szokott valamiket, de kit érdekel, mit, amikor ott a kezemben az az édes kis görbe farka és tudom, hogy nemsoká élvezi fog.
Aztán élvez!
Huhh... mennyire szeretem látni, ahogy előbukkan, előfröccsen a spermája. Általában sűrű és nem repül, csak úgy felbugyog és szinte rögtön lefolyik a kezemre, de ez nagyszerű látvány, nagyszerű érzés!
Valakinek örömet adni és végignézni a gyönyör kínját rajta, az valami fantaszikus, azt hiszem, ebben megegyezhetünk.
Innen már semmi érdekes nincs, meg szoktuk beszélni az átélteket, öltözünk, takarítunk, kikísérem, megköszönöm neki, hogy jött és ennyi.
Hát igen, ennyi, nagyjából így megy ez, de mehetne (jöhetne) sűrűbben is. Tudom, rajtam múlik nagyrészt, nem rajta..... na, de ez nem ide tartozik.
|
