Baj van? Tetszik? Nem tetszik? Írj. ttlblog@gmail.com
2008. febr. 6. 20:01, by ttl
1 komment


Olyan lány volt, aki huszonegypár éves korára már élete tizenegypár évét permanens fogyókúrában töltötte, holott erre nem volt igazán szüksége. Gömbölyded volt, de nem kövér, a pici túlsúly nem eltorzította, inkább kiemelte nőies formáit. Igazán szemrevaló jelenség volt és ennek jeleit tapasztalhatta is nap, mint nap a feléje irányuló éhes férfipillantások formájában, de ő mégis fogyni vágyott, szerencsére eredménytelenül.

Haja eredetileg sötétbarna volt, de hol hollófeketére, hol sötétvörösre festette, időnként a kettőt kombinálva vöröses foltokat hagyott a fekete alapszínen. Szemei barnán, kiváncsian vizsgálták a világot, szemöldökét gyakran felvonta, összehúzta, majd nevetve engedte vissza őket nyugalmi helyzetbe. Orra játékos és kifejező volt, egy helyes kis krumplicska, mely az érzelmek egész tárházát képes volt megjeleníteni, hol az orrnyergén vidáman gyűrődő ráncokkal, hol szigorúan táguló orrlukakkal, hol fürgén szimatolva. Gyakran és szívesen mosolygott, ajkai keskenyek és vértelenek voltak, ám izgalmi állapotban döbbenetes vörös színnel lángoltak, és keményre duzzadtak. Arcán szeplők szóródtak szét játékosan, nyáron színük erősödött, télen elhalványultak kicsit, nyakára is jutott belőlük, helyesen kellették magukat, szinte ordítottak egy gyors puszi, játékosan apró harapás után. Gyakran elpirult, ilyenkor először az arcán két oldalt jelent meg egy-egy halványan vöröses folt, kisvártatva az egész feje és nyaka is vörös színben lángolt.

Mellei formásan teltek voltak, mint két meglehetős méretű, csepp alakú párna, szívesen fúrtam beléjük az arcom, bújtam közéjük, tapasztottam a számat a puha melegségre. A bőre itt egészen finom volt és vékony, közelről személve jól láthatóak voltak az apró erecskék, ahogy keszén és kuszán, egymásba fonódva, majd újra távolodva szaladgáltak, hozták és vitték a vért. Bimbóudvara terjedelmes és sötétes árnyalatú volt, imádtam az egészen apró, alig látható pici hegyecskéket és völgyecskéket, melyek az érintésemre érzékenyen reagálva rögtön megkeményedtek, összehúzódtak. Mellbimbói alacsonyak és tömpék voltak, édesen ráncos kis dudorocskák, melyek alig emelkedtek magasabbra a bimbóudvar selymes bőrénél, és a közepükön lágyan behorpadtak. Izgalmi állapotban mélybarnánra színeződtek, és szinte követelték, hogy a számba vegyem, nyelvemet körbe-körbe járassam rajtuk.

Köldöke apró volt, ellipszis alakú, nem túl mély, közepén kemény kitüremkedéssel. Nem szerette, ha babráltam, de ez sosem tántorított el attól, hogy időnként beledugjam nyelvem, körbecsókoljam, megszeretgessem.

Hasán látszott leginkább a nőies csibeháj, nem volt visszataszító, sőt, inkább szépnek volt mondható, ahogy diszkréten előredomborodott és izgató ívben vezette tekintetem az öle irányába. Szőrzetét mindig gondosan rövidre és hasáb formájúra nyírta, olyan volt, mint a vágy csábító országútja, amin végighaladva a puncijában találhattam magam.

Nagyajkai környékét simára borotválta, érzékeny és finom volt itt a bőre, olyan sima, amihez tán semmi sem mérhető, csupán a lába tövénél volt néhány pajkos ránc. Szerettem az ujjammal kalandozni arrafelé és ő ezt mindig hálásan nyögdécselve fogadta. Szívesen fedeztem volna fel a nyelvemmel is, beleszagolva, megízlelve, nyalva és falva, finoman kényeztetve a vágytól síkos, nedvesen kitárulkozó punciját, de ezt sosem engedte. Nem szerette, ha nyalják, ezt sosem indokolta meg, csak kategorikusan kijelentette. Azzal, hogy ő vegye a szájába a farkamat nem volt problémája, sőt, kifejezett kedvvel és igen átélten szopott, mondhatni, mesetere volt. Nem is szerette félbehagyni, ha egyszer a szájba vette, többé nem engedte, egész addig cuppogott, szopogatott, rágcsált, masszírozott és hegyes nyelvével kényeztetett, míg bele nem élveztem a szájába. Ekkor egy hatalmasat és igen látványosat nyelt, majd vigyorogva kerített egy mentolos rágót.

Feneke nagy volt, félgömb alakú, ahogy járt vidám ráncok formálódtak rajta és tűntek el, hogy a másik oldalon jelenjenek meg újra. Jó érzés volt mögé lépve farkamat a farpofái közé tolva átölelni a derekát és belecsókolni a nyakába. Mikor lehajolt, fenekén a bőr egészen megfeszült és kifehéredett, belátást nyitott hívogatóan csillogó puncijára. Gyakran láttam így, szerette, ha hátulról dugom, dobálta, ingatta a popsiját és imádta, ha teljes súlyommal a derekára nehezedtem, miközben farkam olyan mélyre toltam, ahogyan csak tellett tőlem.

Sosem volt vaginális orgazmusa, eljutott a kapujáig, de onnan valahogy sosem sikerült továbblépnie, pedig sokat próbáltuk és sokféleképpen. Mivel nyalnom nem volt szabad, mindig a kezemmel elégítettem ki. Egészen kicsi csiklója volt, kemény és hegyes, szégyenlősen megbújt a kisajkak redői között, de ha megtaláltam, hiperérzékenységgel hálálta meg. Jól eltalált ütemmel és erősséggel izgatva hamar a csúcsra jutott, hörgő, gurgulázó hangokat hallatva, hosszan élvezett. Időnként megfogta csuklóm, és az ujjaim erősen a puncijába tolta az utolsó pár pillanatra. Kettő, később három ujjam hatolt ekkor belé, a vaginája az orgazmus alatt hevesen összerándult, egymásra préselve a síkos forróságban időző ujjaim.

Aktus után gyorsan magához tért, fecsegett, csacsogott, repdeset pár percig körbe a szobában, rakosgatott és rendezgetett, majd az izgalomtól még rózsaszín testtel elvonult fürdeni. Jó volt vele.
2008. febr. 6. 11:57, by ttl
1 komment


A szexuális vágy kegyetlen és ellentmondást nem tűrő szörnyeteg, nem veszi figyelembe a körülményeket, nem megfontolt és főleg nem körültekintő, ha egyszer kiszabadul a fogságból, nincs erő, ami visszatarthatná.

Hiába tudtam, hogy egy nagy közparkban álló pad nem a legalkalmasabb helyszín, és hiába tudtam, hogy az éjszaka nem fed el mindent, akármennyire is szeretném, nem volt mit tennem. Régóta ültünk már ott egymásba fonódva csókolózva, bőrünk bizserget, szólni már nem tudtunk, kezeink vadul kutakodtak egymás genitáliáin, nem tudtuk, és nem is akartuk abbahagyni.

A nadrágon át fogta vágytól ágaskodó péniszemet, finoman játszott vele, én a tenyeremet fúrtam be a lábai közé, a könnyű, nyári nadrág anyagán át éreztem a csutakos vágyát, a türelmetlen forróságot. Melleit nekem préselve eszelősen csókolt, ajkai puhák és duzzadtak voltak, mozdulatai hirtelenek, kapkodók.

Elengedte a farkam, kezét a combomon végigcsúsztatva bő szárú bermuda nadrágom szárhoz ért, majd benyúlt. Egyre beljebb tapogatott, cirógatta a lábam, simogatott, míg el nem érte kéjvágytól lüktető falloszom nedvesen vágyakozó végét. Két ujja közé vette és nagyon óvatos, eszeveszetten finom mozdulatokkal ingerelni kezdte. Fel 's alá, körbe és oldalt, makkom egyetlen négyzetcentiméterét sem hagyta ki.

Nadrágjának kötőjét meglazítva becsúsztattam a kezem, végigsimítottam hasa selymes bőrét, míg a bugyijához nem értem, durvának és ellenszenvesnek tűnt az anyaga pocakja kedves csiklandóssága után. Egészen a puncijáig nyúltam, a bugyi teljesen átázott már, érintésemre érzékenyen, alig észrevehető csípőmozdulatokkal és sóhajokkal reagált. Rányomtam az ujjam és határozott mozdulatokkal ingerelni kezdtem, halk nyögéseiből és teste meg-meg rándulásaiból arra következtettem, jó úton járok.

Erősebben fogta farkam, már nem játszott vele, dolgozott, gyorsan és pontosan repített engem egye magasabbra, csókjai lelassultak, már inkább voltak óvatos, majd később egyre kevésbé óvatos harapások az ajkaimon és az arcomon. Szabad kezével szorosan magához ölelt, eggyé váltunk, megszűnt az ő és az én, csupán az egymásba kapaszkodó, kitörni készülő vad ösztönösség maradt.

Félreügyeskedtem bugyija láb közötti részét, két ujjamat benyomtam a nedves forróságba, hüvelykemmel a csiklóján játszottam, zuhantunk.

Mozdulatainkat már nem mi vezéreltük, nem voltunk urai testeinknek, az ösztönök dolgoztak, mi csak élveztük tevékenységük bizsergető eredményét.

Minden erejét beleadva szorított és préselt magához, majd hirtelen a fülcimpámba harapott, hosszan, szinte véget nem érően felsóhajtott, farkam ingerlését abbahagyta, erősen megmarkolta, vaginája gyors egymásutánban többször összerándult és kiengedett. Összerázkódott, mintha kirázta volna a hideg, és megkönnyebbült szusszanással lazította a szorításán.

Most rajtam volt a sor, ügyes kezével újra támadásba lendült, tudtam és tudta ő is, nincs már sok hátra.

Megállt, abbahagyta, elgondolkodva nézett, majd kissé lejjebb húzva nadrágom derekát benyúlt, és előhúzta a farkam rejtekéből. Először összerezzentem, hidegnek éreztem a forró nyári levegőt, de nem hagyott időt nekem arra, hogy ezen méltatlankodjak, megkezdte a végső csapás kivitelezését. Gyors és pontos volt, kíméletlen és vad, hamar eljutottam arra pontra, ahonnan már csak egy út vezet, az élvezés, a megsemmisülés felé. Megmarkoltam a karját, arcom zihálva a hajába fúrtam, szemeim görcsösen hunyva, derekem együtt mozgott a kezével. A robbanás már egészen közel volt, makkom végén éreztem az gyönyörteljes kínt, majd végig a farkamon az altestemen, gyomromon, mellkasom át egészen az agyamig hatolt.

Megfeszültem, lábaim rángatóztak és minden egyetlen izzó ponttá sűrűsödött, majd felrobbant, a sperma sugárszerűen tört elő. Bevégeztetett, végem lett, kimúltam.

Mikor feleszméltem, láttam, ahogy gyorsan körbe pislogva törölgeti tevékenysége fehéren csordogáló eredményét a markából, amivel ügyesen majd mindet sikerült elfognia. Csendben néztük egymást, boldogok voltunk és kielégültek.

2008. febr. 5. 20:02, by ttl
még nincsenek kommentek


Halovány volt, vékony és vértelen. Szőke haját félhosszúra vágva horda és egy csattal tartotta távol a szemétől. Kedvtelve néztem, ahogy előttem állt, elbűvölt a látvány. Kinyúlt melegítő volt rajta és egy fekete póló, fehér bőrű arcán diszkrét pír, zavartan pislogott, hol erre, hol arra nézett, kerülte a tekintetem.

-Gyönyörű vagy és izgató- mondtam neki, ettől az arcán a pír erősebbre váltott, szemét becsukta és egyik lábáról a másikra állt, zavarban volt. -Gyere ide közel, hadd nézzelek, hadd csodáljalak- igyekeztem halkan és kedvesen beszélni, de a hangom rekedt és karcos volt az izgalomtól. Vágytam rá, és tudtam, ma meg fogom szerezni.
Engedelmesen odalépdelt elém, szemei jobbra-balra cikáztak, ideges mozdulattal dobta hátra a haját. Láttam, hogy ő is akaraja, a pólója anyagát majd átdöfték kislányosan helyes mellei, ajkai vérrel telten piroslottak, egész arcát elfutotta az izgalom pírja. Felálltam az ágy széléről, megpróbáltam elkapni a pillantását, kezeimet a derekára tettem. Forró volt a teste és kemény. Végre rám emelte a tekintetét, világoskék szemeiben vágy csillogott, ajkai kissé elnyíltak. Csípőjénél fogva megforgattam, végigmértem. Remek teste volt, vékonyka, formásan pici fenék, apró mellecskék, keskeny derék.

Háttal állt nekem, egészen közel léptem hozzá és átöleltem a derekát, kemény falloszom a hátnak nyomódott, ő ettől még inkább zavarba jött, izgett-mozgott, de erősen tartottam és megcsókoltam fehéren ívelő nyakát. Fejét oldara billentve mélyet sójatot, abbahagyta a mocorgás, és megadóan tűrte, hogy tegyem a dolgom. Egyik kezemet a derekán tartva másikkal benyúltam a pólója alá és végigsimítottam lapos és kemény hasán, majd határozottan felfelé haladva eljuttam a melléig, ami finom simult a tenyerembe, kemény bimbója megadóan tűrte, hogy ujjaim játszadozzanak vele.

Ismét mozgolódni kezdett, de ezúttal már nem zavarában, csípőjét ingatva izgatta a hátára préselődő farkamat, majd gyorsan megfordul, átfogta a tarkóm és meglepő vadsággal csókolni kezdett. -Imádlak te rohadt disznó!- nyögte bele a számba és majd ledöntöt a lábamról hevességében.

Egy ideig tehetetlenül álltam, meglepett a hirtelen ütemváltás, majd erősen és mélyen visszacsókoltam, hagytam, hogy majd' teljes erejével szorítson és a pólóját próbáltam fejtegetni róla. Végre megértette a szándékom, lassította kissé a támadást, lazított az ölelésén, és én leránthattam róla a ruhadarabot.
Fehér és fénytelen teste volt, huncut anyajegyekkel, egészen sötét mellbimbóval. Végigcsókoltam a mellkasát, nézegettem pár pillanatig a helyes, világosbarna foltocskáit, amelyek beborították majd' az egész testét, még a mellére is jutott belőlük. Szólni szerettem volna, elmondani neki, mennyire izgatónak találom, de nem hagyott rá alkalmat, hirtelen mozdulattal a mellére vonta fejem. Megéreztem a számban a pici, de annál harciasabban előremeredő mellbimbót, játszani kezdtem vele a nyelvemmel, köröztem a bimbó körül, harapdáltam a finom, fehért bőrt. Ő néha megvonaglott és kezeivel a nadrágom felé tapogatózott, majd -talán ráunva az óvatoskodásra- egyszercsak lerántotta rólam és boldog sóhajjal kezébe vette az erre a pillanatra váró falloszom.

Kibontakozott az ölelésből és szikrázó szemekkel a péniszem méregette. Elégedett lehetett a látvánnyal, mert letérdelt elém, és egészen közelről viszgálni kezdte. Hátrahúzta a fitymám, figyelte, ahogy a nedvesen csillogó makkom előbukkan, és mutatóujjával simogatni kezdte. Körbe-körbe járt fürge kis kezével, majd játékosan megnyomkodta a végét és csodálkozva nézte, ahogy néhány csepp jelenik meg. Újra előrehúzta fitymám, majd megint hátra, kedvét lelte a játékban.

Figyeltem mit csinál, láthatóan jól érezte magát odalent és tetszett neki, ahogy egyre szaporábban szedem a levegőt. Fülei vörösen égtek, arca egy merő pír volt, vállán az anyajegyek sötétebb színre váltottak.
Egyszercsak közel hajolt meredező farkamhoz, gyors puszit nyomott rá, cuppanósat, majd felállt és letolta a nadrágját, bugyiját és kilépett belőlük. Fanszőrzete is halovány színű volt, világosbara, ritkás, bikinivonalon és a szeméremtestén leborotválta, egyébként eredtei hosszúságúan kunkorodott pajzánul. Bájos, jutott eszembe a jó szó, bájos, izgatóan bájos.

Odaszaladt az ágyhoz, hanyatt vetette magát, lábait széttárta és hasa fölött sandítva pislogott rám. Utánamentem, közel helyezkedtem altestéhez és tenyeremmel végigsimítottam a hasát, csiklandós szőrszálait, majd szemügyre vettem várakozva kitárulkozott punciját. Vékony volt, picike és hófehér, csak a nedvesen kukucskáló kisajkak vöröslöttek csábítóan. Egészen közel hajoltam, belélegeztem az émelyítően finom szexuális kipárolgást, majd nyelvemet kinyújvta bedugtam a szeméremajkai közé. Diszkérten felnyögött, és kezet a fejemre tette. A feneke alá nyúltam, megemeltem kicsit a csípőjét, úgy nyaltam körbe és körbe a punciját, a csiklóját, miközben ő türelmetlenül nyomta fejem hol ebbe, hol abba az irányba.

Testét hátrafeszítette, dereka megemelkedett, feje és lábai az ágynak nyomódtak, hangosan zihált és hörgött. -Te rohadt disznó, te szemét- mondta váratlanul rekedten, -dugjál meg- és hogy egyértelművé tegye, mit kellene szerinte tennem, a vállamnál fogva elkezdett húzni felfelé. Hagytam magam, de felfelé haladtomban végigcsókoltam a hasát, melleit, íves nyakát, füleit, arcát. Mikor a megfelő pozícióba értem, időt sem hagyva nekem lenyúlt, marokra fogta farkam és egy határozott mozdulattal magába döfte, aztán lábával átkulcsolt és kezeivel húzni kezdtett maga felé. Éreztem, ahogy egyre mélyebbre hatolok belé, először döbbentesen szűk volt, sziszegett, tán fájt neki és nekem sem volt igazán kellemes, de mikor beértem teljesen és elindultam kifelé, már teljesen mást éreztem és érzett ő is. A kéjt, az egymásba temetkező hús kiváltotta, semmihez sem hasonlítható kéjt.

Gyorsan mozogtunk, zihálva és izzadva. Ő vadul igyekezett végcélja felé, én próbáltam tartani vele az tempót, de néha le-le maradtam, ilyenkor tenyerével mérgesen a hátamra csapott vagy türelmetlenül markolta a fenekem. Torkát artikulálatlan hörgések és vinnyogások hagyták el, szeme összeszorította, arcát teljesen eltorzította a vad akarás, lába erősen kulcsolódtak körém.

Felsikkantott, szemét hirtelen kinyitotta, pupillái tágak voltak, tekinte a semmibe meredt, éreztem, ahogy lassan behajlanak az ujjai, körmei a hátamba vájtak és fogait a nyakamba mélyesztette. Fájdalmamban felnyögtem, de ő nem hagyta abba, csípőjét vadul dobálni kezdte és körmeit végighúzt hátamon. Éreztem, ahogy sebet ejt, de furcsa mód tetszett, elveztem, mint azt is, ahogy a nyakam bőrét fogai között tartva egyre hangosabban nyüszít és vinnyog.

A tempó egyre erősődött, már alig-alig volt benne ütem, teljes testét dobálta, mindene megfeszült, és újabb csíkokat hántott a hátamba. Fejét hirtelen hátravetette, teljes erejével megmarkolta a felkarom, csípőjét előretolta, remegett, majd hatalmasat sikítva ledobta magát az ágyra és magához szorított.

Rázkódott. Ránéztem, szeméből könnyek potyogtak, mosolyogva sírt. -Te rohadék- hüppögte és nagyot sózott a vállamra, majd fürgén felpattant, hanyatt lökött és mellém ült.

Reszkettem a vágytól, ahogy a kezébe vette a farkam. Lassan kezdte a végső rohamot, közben megállt pár pillanara és letörölte a könnyeit. Egész a végén fogta, szinte csak a makkomon húzogatta a fitymát egyre sebesebben, de nem is kellett ennél több, éreztem, hogy a robbanás egyre közeledik, láttam, ahogy csillagok gyúlnak a szemem előtt és gericemen végigszaladt a jól ismert türelmetlen érzés. Megfeszítettem a csípőm és picit megemeltem, ő értette a célzást és fokozta sebességet, ügyes ujjai fürgén dolgoztak, arcán csodálkozó kifejezéssel nézte a farkam.

Felnyögtem, izmaim bekeményedtek, testem megmerevedett, falloszom előretoltam, csípőm rándult még egy utolsót, majd összedőlt a szoba, az idő megállt és testemet maga alá temette a kéj. A sperma löktetve tört elő, bőrőm lángolt, agyam dübürgött, végem volt.

Mellettem ült, arcán már halványult a pír, tekintetét szemérmesen elfordította rólam -Te utolsó rohadt dög- suttogta alig hallhatóan.



2008. febr. 4. 20:16, by ttl
1 komment


Segíthetek?- kérdeztem. Rámnézett, végigmért tetőtől talpig, kedvesen elmosolyodott -Persze, köszönöm- és a kezembe nyomta a hatalmas irathalmot, amit eddig cipelt. Régóta figyeltem már őt, meglett asszony létére, körülbelül 40-45 éves lehetett, igazán remekül tartotta magát, feneke feszes volt, mellei keményen meredetek előre, és a tartásában, az egész attitűdjében volt valami állatiasan erotikus. Mint egy szexre éhes ragadozó, aki harap, tép és marcagnol, ha itt van az ideje.

Csendben mentünk fel a liftig, ő elől, én utána. Szememet nem tudtam levenni a szoknyája alatt látványos táncot lejtő farizmokról, -meg kell szereznem-, gondoltam. Hogy ő mit gondolhatot, nem tudom, de mikor a liftajtóhoz értünk, újból végigmért, magabiztos tekintetét hosszasan nyugtata nadrágom elején, nézte éledező férfiasságom átsejlő körvonalát -Remélem nem meríti ki nagyon a cipekedés- monda sejtelmesen és az ajtó felé fordult.

Benyomakodtunk a liftbe, a kabin szűk, két személy számára még éppen, hogy csak elég hely volt odabent. Ő ment előre, megfordult, és nézte, ahogy utána óvakodom. -Ne segítsek magának?- kérdezte, és a csomag alá nyúlt, miközben komoly tekintettel az arcomat figyelte. -Na?- és kezével finoman megérintette az addigra harci állapotúra dúzzad péniszem. -Igazán szívesen megfogom, ha gondolja- monda és közben szélesen mosolygott, szemeiből az ígéret szikrái pattogtak, kezét a farkamon nyutatta.

Megérkeztünk a másodikra, kitolattam a folyósóra, úgy éreztem a fejem világít és ég. -Innen már nem megyünk sokat, jöjjön- és elindult egy ajtó felé a lifttel szemben. Kicsit matatott a táskájában, csörgette a kulcsait és kitárta előttem az ajtót. -Fáradjon be- monda komolyan a szemebe nézve -lát majd egy kis asztalt, legyen szíves, oda tegye le a papírokat-. Bementem, és letettem a terhet oda, ahová mondta, visszafordultam, kissé bizonytalanul, nem pontosan értettem a helyzetet, a farkam simogatja, de közben komoly és kimért, vajon mi lesz ebből. De nem láttam őt sehol. Megzavarodtam pislogtam körbe.

-Itt vagyok az irodában, gondoltam, hátha megszomjazott, töltöttem magának egy pohár hideg ásványvizet- hallottam a hangját egy ajtó mögül. Mikor beléptem, ott találtam őt a kanapén ülve, kezében egy pohár gyöngyözött. -Jöjjön már, jöjjön, megmelegszik- mosolyogta felém. Mikor odaértem elé, gyorsan a kezembe nyomta a poharat és se szó, se beszéd, derekamnál fogva közel húzott magához. - Ugye nem fáradt ki teljesen?- kérdezte, és játékosan végigsimította a nadrágom elejét. -Igyon- mondta parancsoló hangsúlyal, miközben lerántotta a sliccemet. -Kékkúti- világosított fel az ásványvíz eredetéről és fürgén keresgélni kezdett a nadrágomban, mikor megtalálta a farkam előhúzta és maga elé emelte. -Jó tett helyébe jót várj- somolygott, és és még mindig mosolyogva a szájába vette. Először a forró leheletét éreztem meg a csupasz makkomom, majd puha melegség vette körbe a falloszom, a pohár majd' kiesett a kezemből. -Mmmmm.. .mm- mondta teli szájjal és a dohányzóasztalka felé intett. Letettem a poharat, kezem a hajába túrtam, kemény volt laktól, tapadt. -Ne kócoljon össze- csattant fel pár pillanatra kiengedve a szájából zsákmányát.

Lassan és élvezettel szopott, hangosan cuppogott és néha hatalmasakat morgott, mint egy támadni készülő tigris. Hirtelen abbahagyta, rám emelte még mindig komoly, bár kissé már ködös tekintetét -Vetközzön le, teljesen, mindent vegyen le!- utasított. Ledobáltam magamról mindent, ő közben nem csinált semmit, csak ült, ahol eddig és nézett. Majd lassan felállt és kigombolta a blúzát és levette, gondosan összhajtotta, letette a dohányzóasztalra, majd a melltartóját is, szoknyáját, harisnyáját, bugyiját, mindent lassan és akkurátusan elrendezett.

Megállt velem szemben. Isteni teste volt, mellei kissé már megereszkedtek, de még így is bátran meredtek felém, mellbimbói mint egy óriási szőlőszemek, duzzadtak és kemények, ölében épp csak formára vágott, helyesen kusza szőrgomolyag vonzotta tekintetet. -Maszturbáljon- mondta. Zavartam forgattam a szemeim -Tessék?-. -Verje, látni akarom, ahogy veri- fordította magyarra az utasítást. Megfogtam a farkam, és húzkodni kezdtem, nem túl lelkesen, mert mégiscsak, mi lesz itt, kiverem a szőnyegre, ő meg nézi? -Rendesen csinálja!- csattant a hangja. Igyekeztem, húztam, maszturbáltam, vertem, és éreztem, ahogy közeleg az a pillanat, ahonnan már nem lesz visszaút. -Elég!- úgy látszik, ő is észrevette, hogy jön a vég.

Mégegyszer jól mégnézet, aprólékosan végigmért, majd hátatfordított nekem és rádérdelt a kanapéra. Néztem a fenekét, kemény és határozottan formás popsi, kicsit meg is mozgatta, csóválta a farát, mint egy kutya, nedves puncija a kesze és kusza szőrszálak közül csillogot hívógatóan. -Tegye be, de erősen nyomja ám, ahogy csak bírja, nyomja és markolja fenekem- kaptam újabb határozott utasítást.

Mögéje léptem, végigsímítottam a fenekén, benyultam a lába közé, megérintettem a finom és meleg punciját, amely síkosan és feltárulkozva várta, hogy utasításnak megfelelően tövig nyomjam belé kemény, duzzadó farkamat. Érintésemre összerázkódott, csípőjét incselkedve megmozgatta, és halkan szusszant egyett. Odálltam mögé, egészen közel, megmarkoltam a falloszom a tövénél, és egy gyorsa, határozott mozdulattal belényomtam. Meglepően szűk volt, komoly erőt kellett kifejtenem, hogy mélyen belé tudjak hatolni. A teste megfeszült, apró sikolyokat hallatott, ahogy nyomakodtam egyre befelé. Mikor már eljutottam odáig, ahonna ment nem ment beljebb, megindultam lassan kifelé, majdnem teljesen kihúztam, épp csak a makk vége maradt bent. Mintha lávába mártottam volna a farkam, égetett, perzselt és szorított, szűk volt. Ismét befelé igyekeztem, majd megint ki egyre határozottabban. Csípőm nagyokat csattant a fenekén. -Markolja- sikította és én erősen megfogtam a fenekét, úgy mozogtam ki és be egyre gyorsuló ütemben.

Együtt mozogtunk, lüktettünk és pulzáltunk. Erősen markoltam a fenekét, minden súlyomat beleladva döftem tövig a farkam a puncijába, mely úgy szívta magába a falloszom, mintha többé vissza sem akarná adni. Aztán egyszercsak lelassult, lihegett. -Most figyeljen- gurgulázta alig érthetően, testét megfeszítette és hirtelen olyan heves és vadállati vergődésbe kezdett, hogy alig tudtam követni. -Nyomja, teljes erőből- sikította, és vadul dobálta a testét. Majd csend lett, mozdulatlanná merevedett és így maradt egy pillanatig. Puncija lüktetett, majd egészen összeszorult, ő hangosan felsikotott, derekát nekifeszítette a csípőmnek és zihálva előre hanyatlott.

Én ott álltam és néztem, ahogy kielégülten, mint egy jóllakott nagymacska a hátára henteredik és felmosolyog rám. Mélázva vizsgálgatott, megnyalta száj a szélét -Most enni fogok- mondta - magát eszem meg- és nekem ettől a mondattól végigfutott a testemen kéjes borzongás. -Na jöjjön ide- Felült és ismét a szájába vette a farkam, játszott vele, megszívta, majd kiengedte, nyelvével körözött makkom körül. -Ugy nem csinál majd piszkot?- nézet fel rám farkamat az arcához szorítva. -Milyen finom és forró, érzem, hogy lüktet, nem lesz vele sok munkám- mondta álnokul mosolyogva. Megfogta falloszom és nedves makkal nyolcasokat rajolt az arcára, majd újra a szájába vette. Erősen, határozottan, céltudatosan szopott, cuppogva halad a cél felé, tette a dolgát.

Szemem behunytam, éreztem a végső remegés közeledtét, -Most, most- nyögtem, de ő határozottan megmarkolta a fenekem és még erősebben szívta a farkam. Megremegett a testem, csípőmet önkéntelenül előretoltam, farkam mélyen a szájába nyomódott mikor robbanás szerűen eltört belőle a sperma. Ő csak szívta és szívta, nyelt és falta, mintha az élete fügne ettől. Érezem, ahogy ügyes nylevével az utolsó cseppeket is kinyalogatja, leszívogatta, majd szabadon engedte. -Nem csinált piszkot, megdicsérem- hallottam a ködön át.

Mikor magamhoz térem, ő már majdnem felöltözött és elgondolkodva nézett rám. -Köszönöm a segítséget, maga igazán udvarias ember- szólt, majd miután minden gondsan összehatogatott ruhadarabját felvette, leült az asztala mögé és papírokaat nézegetett. -Viszont látásra- hallottam még magam mögött, ahogy zavaradottan a bejárat felé támolyogtam.
2008. febr. 4. 15:18, by ttl
1 komment


Puha volt és ernyedt, úgy feküdt ott, mint aki fel sem tud többé állni. Arca piros volt a kéjtől, halkan még pihegett, de a szeme vidáman és élettel telten villogott, száján pajkos mosoly játszott. -Gyere ide, te következel- parancsolta és ülő helyzetbe tornázta magát. Közelebb léptem, rajtam sem volt már semmi, farkam keményen és vágyakozva mered szembe vele, egy magasságban az arcával. Finoma a kezébe vette, megemelte, jobbra fordította, barla fordította, nézegette, méricskélte, úgy láttam tetszik neki, és ezt nem is csodáltam. Nincs túl hosszú farkam, igazán vastag sem, a mérete alapján jó átlagosak mondható, de az alakja sokak állítása szerint kiemelkedően szép, hetyke, határozott és ellentmondást nem tűrő.

-Igazán tetszetős- mormolta, -az íze is jó?-, de nem hagyott időt a válaszra, gyorsan lehajolt és makkomat a szájába véve ő maga járt utána. -Mmmmm... - mondta- mmmm..... Finomam engedte ki a szájából, ajkaival végigsimítva a makkomon, pajkos nyelvével búcsúzóul megnyalintva a végét. -Akarod?- kérdezte, de most sem adott nekem alkalmat a megszólalásra, mert jobb kezével elkezdet fel és alá húzogatni a bőrt a farkamon, ettől nekem elállat a szavam és semmit nem tudtam kinyögni.

Érezem, ahogy megroggyanak a lábaim és a bizsergető kéj végigfut az egész testemen. Már most végem van -gondoltam. Ő vidáman villanó tekintettel felnézett rám és elgédetten nyugtázta, amit látott.

Abbahagyta, újra csak nézte, nézte a kemény falloszomat, egészen közel hajolva vizsgálta a hátrahúzott fityma mögül előbukkant makkot, kezébe fektetve mintha a súlyát latolgatta volna, majd megemelte és aláhajolva a heréimet kezdte lassan és élvezettel csókolgatni, szopogatni. Keze is újra munkába állt, előre húzta, majd hátra a fitymámat, mikor a tenyere áthaladt a makkomon mutataó- és hüvelykujjából gyűrűt formálva megszorította kissé. Nekem már az is nehezembre esett, hogy talpon maradjak, testem egyre türelmetlenebbül követelte a kéjt. Ezt ő is megérezte, felegyenesedett és a farkamat lassan a szájába csúsztatta, óvatosan megszívta és fejét fel-le mozgatta megkezdte ellenem a végső rohamot.

Bal kezével a heréimet fogta, erősen, de nem durván, jobb kezével a farkam tövét markolta, és puhán forró szájával egyre közelebb kergetett engem az örülethez, az ordítva élvezéshez. Lábaim remegtek, néha úgy tűnt, menten hanyatt zuhanok, nem éreztem mást csak a kéjt, ami lassan, de annál biztosabban taszított engem a szexuális örületbe, a tökéletesen megsemmisítő végső robbanás felé, amiben tán mind a ketten odaveszünk majd.

Kezeimet a fejére tettem, mutattam a ritmust, szemeim behunytam és vártam a pillanatot, mikor az egész világ belesűrűsödik a farkam végén egy pontba, hogy aztán kilövellve onnan mindent ellepjen.
Gyorsabban csinálta, egyre gyorsabban, nem állt másból világ, csak az én kéjjel teli nyögéseimből, az ő mmmm... hmm hangjaiból és az összetéveszthetetlenül pajzán, egyre sebesebb cuppogásból. - Most, most, jön, jön.....- lihegtem az élvezettől eltorzul hangon és egyre erősebben kapaszkodtam rövidre nyírt, vöröses hajába. Kihuzta a farkam a szájából, a sarkaira ült és kezét ügyesen a makkomon mozgatva taszított bele engem az eszeveszett őrületbe. Fogaimat összeszorítottam, szemeim szorosra zártam, izmaim kő keménységűre feszültek. -Még, még , csak még kicsit, még- ordítottam. Csípőmet előre nyomtam, hasam befeszült, ahogy a jól ismert eksztatikus érzés a farkam végétől indulva lángba borította a testem. Még egy utolsó rántás, egy utolsó döfés, egy utolsó ordítás és megállíthatatlanul kitört a farkam végéből a fehér áradat, testem egy merő remegés lett, villámok cikáztak, galaxisok semmisültek meg és napok robbanak fel, mindet eltüntetett a kéj, nem maradt semmi, csak ő a ffalloszom és az élvezet. Elélveztem. Meghaltam.
Mikor magamhoz térem és lenéztem rá, ő mosolygott, látható élvezettet szemlélte elmosódott, önmagukat visszarendezni nem tudó vonásaimat. -Nézd, lelőttél- mutatta a bal válla felől lasssan a melle felé csordogáló, sűrűn fehér pacát. Próbáltam volna szólni, de minden erőmet lekötötte az, hogy a lábaimon maradjak, hogy a kéjtől összezúzott testem ne omoljon össze, ne zuhanjon a szőnyegre magatehetetlenül. Köszönöm, mondtam volna. Köszönöm.

2008. febr. 4. 13:58, by ttl
3 komment


Mindent ledobált magáról, kényelmesen elhelyezkedett a fotelben, lábait a karfákra tette és várt. Szép lány, állapítottam meg újra, magas és vékony, talán itt-ott csontos is kissé, de mindenképp izgató. Rövid vörös haja rakoncátlanuil meredezett minden irányba, tekintetét elhomályosította a vágy, telt mellei szétterültek, izgatottan meredező mellbimbói a vágytól sötétlettek, köldökében apró féldrágakő csillogott. Letérdeletem elé, végisimítottam a combján, ő kissé megremegett, csípőjét megemelete, hogy egyértelművé tegye, oda, a haloványan rózsaszín, nedvesen csillogó punci felé kellene vegyem az irányt.

A puncija is szép, a külső szeméremajkak gondosan borotválva, csak elől látszott kevés sötétbarna szörzet. V-alakúra nyírta, szinte vezette a tekintetemet a belsőbb részek felé, igazán kívánatos. Ez gyönyörű- mondtam- ő hálásan átfogta a tartkómat és óvatosan, de határzottan húzta fejem a lába közé. Két kezemmel a combja belső felét simogattam, finom, selymes volt a bőre, éreztem ahogy az érintésem nyomán libabőrős lesz, aztán engedve a finom erőszaknak hagytam, hogy a fejem egyre közelebb kerüljön a gyönyörre várakozó punci felé. Hirtelen megéreztem a szexualitás semmivel össze nem téveszthető vad illatát, istenem, milyen finom, gondoltam és mélyeket lélegeztem.
Leheletnyi puszit nyomtam a combja belső felére, egészen közel a hívogatóan csillogó, kitárt punci széléhez. Felsóhajtott és még határozottabban nyomta a fejem bele az ölébe, akarta, hogy csókoljam, nyaljam, az őrületbe kergessem, kielégítsem.

Apró csókok millióival borítottam be az ágyékát, ügyelve arra, hogy minden négyzetcentiméterre jusson, aztán megálltam kicsit, néztem a punciját. Szeméremajkai vérrel telitődtek, csiklója sötétrózsaszín-világosbordó színben játszva, hetykén kukucskált rejtekéből, mindene készen állt arra, hogy elrepítsem őt az őrület világába. Én vagyok az isten, gondoltam, a mindenható, aki élvezetet ad, gyönyört és kéj oszt önzetlenül, elrepít és elvarázsol, így gyakorlom hatalmam a nőnemű halandók fölött.

Simogattam a punciját, lassan és jákékosan, élveztem, ahogy a bársony finomságú bőrhöz érek. Mutatujjam végihúztam a szeméremajak izgalomtól síkos belső felén, de nem hatoltam még be a türelmetlenül feltárulkozó csodák barlangjába. Felfelé haladva óvatosan közelebb és közelebb kerültem a csiklójához. Mikor hozzáértem végre az apró, keményen ágaskodó cseresznyemagnyi csodához,csípőjében megfeszülnek az izmok, ujjai a mélyen hajamba túrtak és egy hatalmasat sóhajtott. Bal kezemmel a szeméremajkakat széthúztam, jobb mutatóujjam lassan körözni kezdtem a csikló körül, majd magán a csiklón is. A válasz, apró, kéjes nyögések és sikkantások sorozata volt. Dereka önkéntelen együtt mozdult a kezemmel -Nyaljad- suttogta, és határozottan egészen közelhúzta a fejem a puncijához.

És én nyaltam. Először a szeméremajakait vettem a számba, édesen savanyú, izgatóan keserű, őrjítően finom volt az ízűk. Ajkaimmal bele-bele haraptam a nedves finomságba, majd számat rátpasztottam a csikó környékére, egy picit beszívtam, úgy játszottam a nyelvemmel a puha és érzékeny részekkel.

Annyira szabaddá tettem a csiklót, amennyire csak lehetett, hogy ott érezzem a nyelvem végén a kis dudort. Apró mozdulatokkal körbe-körbe nyalogattam, épp csak egészen picit hozzáérve. Figyeltem csípője lüktető ütemére, próbáltam megtalálni azt a hullámhoszt, amihez alkalmazkodva legmagasabbra repíthetem fel, hogy onnan zuhanjon majd alá a gyönyörteljes megsemmisülésbe.

Egyre gyorsabban csináltam, nyelvemet sebesen jobbra és balra mozgattam az érzékeny csiklón, számat gondosan a puncira tapasztva egyik ujjamat belefúrtam a forróságot lövellő, izzó vaginába. Egy hangos és elnyújtott sóhaj volt érte a köszönöm.

Egyre gyorsult az ütem, vadabbul mozgott a csípője, kezeivel erősen szorította fejem és zihált, lihegett, élvezett. Már két ujjamat tartottam a puncijában, kissé begörbítve a vagina elülső falát próbáltam volna simogatni, de szinte moccannom sem kellett, csak tartanom a kezem a megfelelő pozícióban, az ütemet ő diktálta, mozgott helyettem is. 
Combjaival erősen szorította a fejem, belemarkolt a hajamba, sóhajai egyetlen elnyújtott sikollyá erősődtek, ahogy közeledtünk a csúcspont felé. Hirtelen ökleivel nagyon csapott fejemre, lábait még jobban összeszorította és az ütemes mozgást vadul csapkodó, esztatikusan ütemtelen csapkodás vette át, sikolya egyre hangosabbá vált, ujjam már alig tudtam a puncijába tartani, szám elvesztettet csiklóját, de őt ez nem érdekelte, nem is volt már ebben a világban, úton volt a végelen felé. Elrepült, elszállt, utazot a kéj világában, minden porcikája remegett. Aztán egyszercsak megfeszült, mint egy lövésre kész íjj, teste hátrahajlott, gurgulázó, hörgő hangott hallatott, újra belemarkolt a hajamba, vaginája nem várt erővel szorította az ujjaimat. Pár pillanatg így maradt, majd egy óriásit nyögve-sikítva-hörögve hátrahanyatlot, néhány pillanatig az egész teste remegett, majd izmai elerenyedtek, hajamat markoló kezei ellazultak, vége volt. Elélvezett.



2008. febr. 1. 21:12, by ttl
1 komment


Innen már nincs visszaút. A lány közelebb lépett, érezte az illatatát, azt képzelte, érzi a teste forróságát is, ahogy ezer és ezer watt erősséggel sugárzik felé a vad nemiség. Nézte, csodálta. Remek alakja volt, nem túl magas, sőt, inkább mondható alacsonynak, de arányos, mintha egy felsőbb hatalom arra teremtette volna, férfiakat izgasson fel csupán a létével. A haja fekete volt, szeme egész mélyen barna és valami olyan cinkos pajzánság csillogott benne, ami mindenkit levett a lábáról. Mosolygott, csendesen, csak úgy maga elé, mint aki egy régi tréfára gondol, de mégis biztatóan. Kapkodta a levegőt, mellei gyorsan emelkedtek és süllyedtek. -Gyere, gyere!- suttogta rekedten és közelebb húzta magához a fiút, aki most igazán megérezte a forróságot, izzott és égetett, ahogy a teste hozzásimult az övéhez. Az apró, formás és kemény mellek a mellkasának nyomódtak, merev péniszén megérezte a lány hasát. Felnyögött, már ez kis az érintés is maga volt a mennyország. Átfogta a lány derekát, erősen magához szorította, mintha magába akarná préselni, és lassan megcsókolta, kiélveze minden pillanatot.

Finom és puha volt a szája, eperízű és meleg. A lány kezeivel nyaka tövével, a tarkójával játszott, a fiú a derekát fogta még mindig, és olyan érzése volt, mintha mindig és mindenkor így lett volt és így lesz ezentúl is, mert ez a természetes állapot, nekik így legjobb. A fiú lejebb csúsztatta a kezét, rá a kerek és formás fenékre, a lány apró mozdulatokat tett a csipőjével, amitől a fiú ismét felnyőgött, és a kéj megindult felfelé, hamarosan az egész testét beborította. Megmarkolta lány fenekét és határozottabban csókolta, majd apró harapásokkal járta körbe a lány izgalomtól duzzadt és vöröslő ajkait. A lány hagyta magát, fejét kissé hátrahajtva, csukott szemmel állt és élvezte, amit a fiú tesz vele, aki most egy fél lépést hátrébb lépett és meglátta változást. A lány haja kuszán meredt szerte-szana, arcán a vágy pírja és vadul szedte a levegőt, szemei sötétebbek voltak, mint valaha és a pajkos vidámság helyett fékezhetetlenül vad és ösztöni vágy volt belőle kiolvastahó.

-Akarsz többet látni?- kérezte a lány búgó hangon, de a tekintete azt ordította, akarjál ,akarjál, akarjál. Lassan elkezdte kigombolni könnyű anyagból készült nyári ingét, és közben figyelte, ahogy a fiú mohó tekintete követi minden mozdulatát. Mikor az utolsó gombbal is végzett, megállt egy kicsit és somolygova nézte, milyen hatást váltott ki a mutatványa. Aztán egy gyors mozdulat és az ing már nem volt sehol. Gyönyörű mellei voltak, mellbimbói hetykén meredezve követelték a fiú érintését, és ő nem tétovázott, kezeibe vette mint egy régen vágyott kincset. Óvatosan fogta, tenyerében érzete a vágytól sötétlő mellbimbók keménységét. A lány sóhajtott, a fiú megcsókolta a nyakát, néha finomam harapott is egy picit, aztán vállát, és végül a mellét.

Hmmmm... a lány csak ennyit tudott mondani, bár akart volna többet is, mikor a száj a mellbimbó udvarához ért, oda, ahol annyira finom és csodás a bőr. Körbecsókolta a meredező mellbimbót, szájába vette, nyelvével játszott vele, egészen picit, lopova szopogatta is, most csak az övé volt. A lány hirtelen lerántotta róla pólót, talán észre sem vette mikor, csak azt, hogy most már ő is félmeztelen. -Mindent, mindent- hörögte lány alig hallhatón és újjai végét begörbítve kezét végighúzta a felsőtestén, a nyak alól indulva egészen a fiú nadrágjáig. A fiúnak egészen beleremegett a teste a türelmetlen várakozásba, ahogy a meleg kezek lassan a slicce felé közeledtek.

Ezek azok a pillanatok, amiért élni érdemes. A lány rácsusztatta a kezét a fiú nadrágjának elejére, a domboródó vágyra és kissé megszorította a merev péniszt. -Kemény, az enyém, akarom- a fiú nem is tudta, mondja-e ezt a lány vagy inkább sugározza teste minden atomjával. Érezte, ahogy a finom kéz aprókat mozdulva fel és alá csúszik a farkán, és látta a vidám fényt, ami ismét kigyúlt a lány szemében. Már neki is cselekednie kellett, tenyerét egy határozott mozdulattal a lány combjai közé furta, a hívogató melegségbe, oda, ahová minden porcikája eljutni készült. Mintha kemencébe nyúlt volna, kezét szinte égette a vágy forrósága, ami a lány ágyékából áradt. Már mind a ketten érezték, ahogy elborítja őket a világ legcsodásabb mámora, a szexuális izgalom, ami szétárad egész testükben, felzabálja és saját akarata alá hajta tudatukat. A lány lehúzta a cipzárt és fürgén matatva keresni kezdett, hogy végre a kezei között érezze a kemény péniszt.

Mikor megtalálta gyorsan kiszabadította és kissé hátrébb lépve lenézve vad tekintettel megcsodálta zsákmányát. Ágaskodó, mindenre kész fallosz volt, kemény és harcias, mégis kedves, hívógató. Hátrahúzta a fitymát és gyönyörködve nézt az előbukkanó vérrelt telt, sötétbordó makkot, egy apró csepp nedvvel a végén. Mozgatni kezdte rajta a kezét, csak egészen lassan, érezte tenyerében a pénisz súlyát, erejét. Aztán abahagyta, és lehajolva lehúzta a fiú nadrágját és az alsót, közben egy pillanatra megállt és közelről is megnézte a most épp fejével egy magasságában lévő, büszkén meredő kökemény férfiasságot, villantott egy pajkosat a szemével és apró nyelvével gyorsan lenyalta a végén csillogó apró csöppet. A lány felegyenesedett és felkészült arra, hogy most róla kerül le a még rajta maradt pár ruhadarab. A fiú nem is tétovázott. Kihuzta kezét a lány öléből, ahol eddig tartotta és egy mozdulattal lerántotta róla nadrágot, de a bugyit nem.

Nézni szerett volna lány testét és kiélvezni a teljes feltárulkozás előtt pillanatot. A lányon egyszerű fehér sportbugyi volt, kis virgámintákkal az elején. Szorosan, ránc és gyűrödés nékül simult a lány alsótestére és izgalmas ívbe hajlott be a lábai közé, kirajzolva szeméremének vonalát, vonzotta a tekintetett és vonzotta volna kezet, a szájat is, de a fiú ellenállt és fél percig csak a látványt itta. Aztán letérdelt egészen közel a lányhoz, kezet a lány lábain felfelé csúsztatva a büszke fenéken végigsimítva eljutott a bugyi felső vonaláig. Ujjait a gumi alá bújtatta, közel hajolt és átszellemült csókott nyomott a lány puncijának elejére, oda, ahol a hivogató ív kezdődik. Aztán száját még mindig ugyanott tartva sebesen lerántotta az utolsó ruhadarabot és feltárult előtte a csodák kertje. Ajkait piciny, gondosan rövidre nyírt szőrszálak csiklandozták és orrában megérezte minden világok legcsábítóbb illatát. Mélyet szippantott, imádta ezt az illatot. Kezét ismét a lány combjai közé óvatoskodta, de még nem ért hozzá hozzá a puncihoz, csak a lába töve körül játszott, ujjait finoman futattatta az érzékeny bőrön. A lány aprót nyögött és ismét nyögött, másra már talán nem is volt képes, csak várta, várta, mikor jön az az érzés.

Kissé nagyobb terpeszbe helyezkezdett, beletúrt a fiú hajába, tekintete a távolba révedt. A fiú közelebb ért végre, ott járt a simára borotvált nagyajkak környékén és már megérezte a forró nedvességet. Nem tudott mást tenni, nem tudta mozdulatait szabályozni többé, oda akart nyúl, bele, bele a lüktető és édesen illatozó, izzó punciba. Először csak az egyik újját fúrt át óvatosan a kis- és nagyajkakon, majd rögtön utána másikat. Igazán forró volt, perzselt és égetett. A lány aprót sikkantott, épp csak egy kicsit, csípője önkéntelenül együtt mozdult a fiú újjaival. Aki most egy picit kijebb húzta a kezét, két újjal óvatosan szétnyitotta a nedvességtől összetapadt szeméremajkakat, a harmadikkal megkereste az izgatottan várakozó, kis kemény csiklót és lassan, de határozottan simogatni kezdte. A lány ekkor már zihált, hangosan, időnként nagyokat szusszanva élvezte azt, ami vele történik. A fiú ekkor ujja mozgatását abba nem hagyva felegyenesedett, belenézett a lány kéjtől szikrázó szemeibe és vadul megcsókolta.

Összefonódva haladtak lassan az ágy felé, testük egyetlen izzó és lüktető entitássá forrt össze, mintha soha többé nem tudnának -és nem is akarnának- különválni egymástól. Mikor odaértek, oldalvást belezuhantak, kezeikkel még mindig a másik nemi szervét ingerelve, szájuk szorosan összetapadva, a kitörni készülő szexuális őrülettől remegve. -Add nekem, fúrd belém most, most- a lány a hátára henteredett, arcán a vágy pírja világított, hangját eltorzította az akarás.

A fiú újra megnézte magának a hátán lüktető lányt, gyönyörű, nem is talát rá szavakat, mennyire. Egészen közel feküdt hozzá, merev farka a lány oldalának nyomódott és pajkos nedvcsíkot hagyott rajta. A lány vágyakozva vigigsímította a kemény farkat -Add már- súgta türelmetlenül. A fiú a lány fölé helyzekdett, kezeivel kinyomta magát, mint aki fekvőtámaszt készüln csinálni, kemény falloszát a lány csábítóan nedves puncijának közelében igazította, majd egy erős, határozott mozdulattal tövig nyomta belé. A lány felsikoltott, hangosan és hosszan, nem érdekelte, hogy esetleg valaki meghallja, sőt, akarta, hogy mindenki, az egész világ tudja, az egész unverzum azt érezze, amit ő érez és vele sikítson a mindenség. A fiúnak tetszett a hatás, élvezte, ha a lány élvez, péniszét kihúzta kicsit, apró mozdulatokkal játszadozott, óvatosan ki és be, ki és be, aztán megint egy hatalmas lökéssel egészen mélyre.

Innetől már egyikőjük nem figyelt semmire, csak a szemek előtt szikrázó ég, az izzadt lüktetésben összeforró testek és a világegyetemet beborító kéj maradt. Csak az ösztönök irányítottak, nem volt megállás, nem volt pihenés, nem esett értelemes szó, csak kéjes sikolyok, hörgések és az egyesülő testek izgató zaja. Csak az élvezet minden áron, az akarás, a fékevesztett öröm kergetése, a szexuális téboly, az egymillió fokosra hevült punci és a hatalmasra duzzad fallosz ösztönös mozgása, amit nincs hatalom, ami fékezni tudna. Az idő sem telt, semmi nem történt, semmi, ami eljuthatna a kéjmámor bénította agyig, nincsnek ingerek, semmi és semmi, csak az egyre hevesebb mozgás, egyre gyorsabban kapkodott levegő, egészen a végső robbanásig, ami talán az egész világot megsemmisíti.


A lány körmeit a fiú izzadtságtól sikamlós hátába vágta, gerince megfeszült, szinte elpattant -Most, gyere, gyorsan- sikoltotta és csípője minde eddiginél hevesebben mozgott, csapkodott. A fiú is érezte, hogy jön, közeledik a végső pillanat, érezete a hátába meredő körmöket és a derekát egyre szorosabban körbefogó lábakat. Mozgásuk akaratukon kívül felvette az ütemet, együtt zuhantak bele a mámor villámokkal teli mélységébe.


Először a lány érte el a csúcsra, izmai görcsbe rándultak, kezeivel a fiú derekát szorosan kulcsolva megpróbálta olyan mélyre húzni magába a perzselő és hatalmas falloszt, amennyire csak tudta, mozgása ütemtelenné vált, vadul verdesett és magas hangon vinnyogot, nyögdécselt, az ég leszakadt, teste lánga borult, a világegyetem egészen kicsi ponttá szűkült, majd felrobban és mindt elsöpört, ami az útjába állt.
A fiú látta, ahogy a lány arcán a szexuális agónia édes kifejezése jelenik meg, pupillái kitágultak, arcán izzadságcseppek fénylettek, nem ezen a világon járt. Érezte, ahogy a lány derek megfeszül, vaginája összehúzódik, erősen szorítja a farkát, mintha megpróbálná magába szívni. 
A fiú is tudta, itt a vég, a türelmetlen érzés megállíthatatlanul elindult, először a makkja végén érezte, majd végig a falloszán, a törzsében, a gerincében és végül az addigra teljesen kiürült agyában dörömbölt. A kitörés mindent elsöprő volt, néhány rántás, és a farkából a sperma egy cunami erejével lövelt pele a forró punciba, ami mintha itta, habzsolta, falta volta. Összefonódva, egymásba gabalyodva haltak meg és keltek életre, utaztak a  semmibe és tértek vissza, végelen másodercek alatt lett övék minden és hagytak veszni mindent.
Remegtek és minden porcikájuk bizsergett, szemük előtt karikák és villámok táncoltak, testük  igyekezett megnyugodni, izmaik teljesen ellazultak. Mint két rongybaba feküldtek egymás mellet és pihegtek, megszerezték egymást, egyesültek és testük meghódította az univerzumot. Csak egyre tudtak gondolni mind a ketten. Még, még, még, sok ilyet még.

« Elejére | Újabbak