Megpróbáltam valami olyat találni az emlékeim között, ami miatt szégyenkezem, amit nem mesélnék el semmi pénzért sem, és rá kellett jöjjek, nincs ilyen. Talán szerénytelenség, de erre most büszke vagyok, mert a szexualitás jellemzően az a terep, aminek kapcsán az emberek szeretnek mocsokosnak, cikinek, kínosnak vélt titkokat őrizgetni, de nekem, hurrá-hurrá, nincs ilyenem.

Mondjuk kevésbé hurráoptimista megközelítésben ez azt is jelenthetni, hogy a vágyaim világa meg úgy általában szexuális életem nem túl fantáziadús, még valami igazán kínosra sem futja tőle, vagy érezhetném azt is, hogy kimaradok valami izgalomból, mert egy bizsergetően aljas titok, egy rejtegetni való vágy lehet izgalmas is, de ezeket a lehetőségeket most hagyjuk.

Ez nem azt jelenti, hogy soha semmi olyat nem tettem, amiről ne feledkeznék meg szívesen, ó, dehogynem, rengetegszer. Félresikerülések, jól induló, de utolsó pillanatban elcseszett ismeretségek, saját hülyeségem és bénázásom miatt kimaradt lehetőségek, meg sok minden más is van, de ezek nem azok az igazi titkos titkok. Talán egyikbe-másikba belepirulnék, ha valamiért szóba kerülne, szerencsére erre semmi esély, de nem akarom leplezni őket mindenáron, megtörténtek, nincs mit tenni. Najó, esetleg egyiket-másikat bizonyos személyek előtt jobb rejtve tartanom, de ez sem túl érdekes, ilyen mindenkivel van.

Csak olyan mindennapi titkaim vannak, amiket még én sem találok érdekesnek, de még különösebben fontosnak sem. Pl a maszturbálási szokásaim, vagy ez a blog, esetleg az pasik felé (nem csak)kacsintgatás, ezekről nem beszélek akárkivel akármikor, de nem azért, mert én szégyenkeznék miattuk, csak egyszerűen nem mindekivel lehet és érdemes ilyesmikről társalogni.

Mindez persze csak onnan jutott eszembe, hogy ma valamiért önkínzós, fej falba verős hangulatban ébredtem, tudom is, hogy miért, és szerettem volna valami olyat írni, amitől minimum feszengve érzem magam, de nem jutott ilyen az eszembe. Szörnyű.

Úgyhogy -jobb híján- elmesélem azt az esetet, ami érdekes módon ma éjjel álom formájában került újra elém szinte pontról-pontra ugyanúgy, ahogy a valóságban is megtörtént, és ami miatt kicsit szenvedek, mert annyira tipikus, ahogy kihagytam és elszalasztottam valamit, ami jó lehetett volna, csupán azért, mert egy határozatlan, döntésképtelen és gyáva fasz voltam (vagyok). Most nem tértek ki rá, de talán egyszer az is megérne pár sort, hogy milyen jellemző, ahogy öregszem, úgy fájnak egyre jobban ezek a saját magam miatt elbukott, khm, legyünk őszinték: puncik. 

Úgy volt, hogy egy olyan épületben dolgoztam, amihez egy jó nagy parkosított kert tartozott, sok zeggel és zuggal, fügefával, virágokkal, kis tavakkal és sok minden mással, szerettem ott bóklászni, ha épp jobb dolgom nem volt. Egy idős bácsi volt a kertész, de az egyik alkalommal, mivel az öreg megbetegedett, az unokája -szintén kertész- jött helyette.

Ez az alapszituáció eléggé pornófilm nyitójelenet hangulatú, akkor úgy is éreztem magam, mintha én volnék a férfi főszereplő, aki azonnal, amit alkalma nyílik rá, kivont karddal megkezdi a támadást. Persze természetesen a valóságban nem vontam ki semmit, mert azért annyira hülye én sem vagyok, hogy csak úgy elővegyem a farkam egy ismeretlen kertészlánynak, még akkor sem, ha egyébként erre nagyon vágyom, de főleg nem bemutatkozásként. Bár erre is néha nagyon vágyom.

Itt ugornék egy kicsit az időben, semmi érdekes, kerülgettem őt, aztán beszélgettünk, röhögcséltünk, akkoriban -bohó ifjúság- könnyebben ment nekem a kapcsolat teremtés, főleg, ha egy olyan valakivel szerettem volna szóba elegyedni, aki ennyire izgatóan hatott rám csupán csak azzal, hogy a közelében lehettem.

Magas volt és vékony, fekete hajú, hosszú arcú, egy puha anyagú rövidnadrág és egy ujjatlan póló volt minden -látható- viselete. Meg persze szandál és kertész kalap.

És basszus elég volt ránézni, máris úgy vágytam rá, hogy szinte remegett a lábam. A farkam megerevedett, alig győztem leplezni, arcom kipirult, gyorsan szedtem a levegőt és csak beszéltem, beszéltem, beszéltem neki óraszám, meg mentem, ahová ő ment, segítettem ágaket vagdosni és vittem a szerszámait, és ezzel egyébként nagyjából el is ment a munkaidőm legjelentősebb része.

És ami legfontosabb, tartottam neki a létrát, amikor felmászott egy falra, hogy megritkítsa a vadszőlőt vagy borostyánt vagy tudom is én mit, ami teljesen benőtte már. Ekkor történt az, aminek a képe az álmomban többször is viszatért, és ami miatt akár ebben percben is hajlandó lennék beleverni a fejem az asztallapba: megláttam valamit.

Már elve a helyzet, ahogy én alul állok, ő meg mászik felfelé eléggé fura, lehet, hogy nincs igazam, de azért egy mindennapi szituációban kevés lány venné jónéven egy újdonsült ismerősétől, ha csak az úgy alábámulna leplezetlenül, márpedig itt erről volt szó. Ő fönt egy nagy ollóval, én lent álló farokkal, és csak bámultam fel, néztem a picit piszkos nadrágját, a vékony, de nagyon izgató ívekkel kirajzolódó popsiját és azt, amit akkor első látásra nem is hittem el, egy pénzérme nagyságú, nagyon határozottan látható, félre nem érthető foltocskát. Igen, ott.

Talán tényleg megszédültem, talán csak visszagondolva tűnik úgy, mintha fordult volna velem párat a világ, de az biztos, és most jön az, amiért mindjárt a falnak megyek, hogy ezt az egyértelmű jelet nem biztatásnak vettem, nem többszöröztem meg az energiámiat, aminek köszönhetően talán már percek múlva az történt volna, amiért korábban szinte elepedtem, nem... elgyávultam és elbizonytalanodtam. Ma sem értem, miért.

Csak néztem tátott szájjal őt a foltjával és nem tettem semmit, sem akkor, sem később, áááá... csak beszéltem tovább hülyeségeket, meg később szappant adtam neki kölcsön, amikor nagyokat pislogva zuhanyozni indult.... újabb áááé, hogy talán csak azt a nyomorult ajtót kellett volna kinyitni, ami mögött eltűnt a törülközjével és a szappanommal, de nem, nem nyitottam, nem próbálkoztam, hanem mit tettem?

Igen, berohantam a férfi WC-ben, remegve és lihegve, az egész napos izgalomtól robbanásközeli állapotba kerülve nehány másodperc alatt kielégítettem magam, bőven fröcskölve a vállalati fajanszra azt, amit legszívesebben pár ajtóval arrébb zuhanyzó kertészlányra szántam volna.

Aztán ahogy végeztem magamml, megszabadultam a feszült vágy egy részétől, homlokom a hideg csempének támaszta úgy érztem, nálam nagyobb idióta barom nincs ezen a földön és legjobba lenne, ha valaki agyoncsapna egy szeneslapáttal itt helyben.

Mondjuk ez régen volt és akkor még nem tudtam, hogy milyen sokszor fogom még ezt érezni, legközelebb pár hét múlva, amikor egy szintén egész napos kerülgetés után a játékosan incselkedő, sokatígérő lökdösődés közben véletlen úgy nekicsapom szegény áldozatomat a falnak és az abból sajnos alattomosan kiálló díszítő bizbaszak, hogy át kell őt vinni az üzemorvoshoz, de ez már egy másik történet.

A múltkor lebuktam, kínos volt. Nem olyan nagyon, felejthetetlenül és kitörölhetetlenül kínos, amitől még évek múlva is elkomorul az ember, ma már inkább nevetek rajta, vagy legalábbis vigyorgok, de akkor rosszul éreztem magam, elpirultam és le is izzadtam, meg összevissza csináltam mindenfélét, lehet, hogy kezem is remegett, ezt nem volt alkalmam megfigyelni.

Az történt, ami történni szokott, bejött ide valaki, akire felállt. Nincs ezen mit szépíteni, megmagyarázni sem szükséges, ez történt és kész, biztos mással is megesik az ilyesmi.

Kedves, kleopátrafrizurás, picit telt, a negyvenes évei talán elején, talán közepén, de az is lehet, hogy a végén járó asszony volt, az a fajta, akinek jól áll a kor, aki nem öregszik, inkább érik, aki -hiába van tán több felnőttkorú gyereke is- mégis olyan bestiális szexulitást sugároz az ártatlan férfinép felé, ami ellen nincs védekzés. Vagy tán csak én éreztem ezt, lehet, hogy valmiért pont olyan volt, amire a szerveztem azt mondta: kell? Mindegy is, a végeredmény az, amit fentebb említettem már, felállt.

Volt már ilyen, remélem lesz is, önmagában az eseményben, miszerint időnként rám támad saját szexulitásom és megpróbál kellemetlen helyzetbe hozni, semmi érdekes nincs, csakhogy most nem tudtam leplezni sehogy sem a bizonyítékot. Váratlanul is ért, nézegettem őt ahogy jött, ment, fordult és kérdezett, de nem számítottam ennyire hirtelen hatásra.

Biztos vagyok benne, hogy a nők már egy gyors pillantásból meg tudják állapítani, mire gondol épp a pasi, talán nincs is szükségük ennél nyilvánvalóbb bizonyítékra, főleg nem arra, hogy valaki, akivel egy teljsen hétköznapi és mindennapos szituáció szereplői, egyszercsak kipiruljon és a sajnáltos módon könnyű anyagból készült nyári nadrágja elejére egy egészen jól látható, sajátosan ívelt dudort növesszen.

Az ilyen több, mint egyértelmű jel, sőt, talán még fenyegtésnek is felfogható, simán megértettem volna, ha sikongatva kiszalad, de szerencsére nem tett ilyet, ami azért is jó, mert valahogy nincs előttem, ahogy ezt az esetet a főnökeimnek magyarázom.

Pedig odanézett, ez biztos, láttam.

Gondolom, már a hebegés-habogás és az elpirulás is gyanús lehetett, de amikor egy gyors pillantással felmérte, hogy nem csak fent, a fejemben indult be valami, hanem lentebb is müködésbe lépett az, ami ilyenkor mozdul, már kétsége sem lehetett.

Nem reagált látványosan, csak gyorsan pislantott párat, a hajához nyúlt, megigazgatta kicsit és nézett rám szótlanul, gondolom kellett neki ez a pár (tized?)másodperc, hogy magához térjen, hogy elhiggye, igen, tényleg azt látta. Sajnos ez a pár másodperc ugyanaz volt, ami alatt bennem is tudatosult, mi az, ami történik és hogy ez mennyire kínos és kellemetlen és ciki és jajjj.

Innenttől nem emlékszem pontosan, csak az események körvonalai maradtak meg, ahogy mind a ketten kínosan mosolygunk, bevégezzük, amiért itt vagyunk, én habogok, ő hol -sajnálom, nincs rá jobb szó- hülyén vigyorog, hol úgy néz rám, mintha szellemet látna, aztán a papírok, rengeteg hibával gépelek, alig győzöm magam javítgatni, túl korán tépem ki a nyomatóból, a fele bent marad, cibálom, bénázok, az aláírásom sem az enyém, valahogy odaadom neki, ő valahogy megköszöni, viszontlátásra, viszontlátásra és még egy utolsó, egy olyan igazi, veséig hatoló, komoly nézés az ajtóból.... jesszus.

Azért izgalmas volt, nem mondom, hogy legyen még ilyen, lebukni semmivel sem jó, amit inkább elrejtenék, de az aznapra rendelt adrenalinadag megvolt, ez tény.

De nem is azt akartam ám a végére kihozni, hogy milyen rettentesen öreg vagyok, a keményhúsúak meg milyen idegesítően fiatalok, csak valahogy gépelés közben más irányt vett az írás, mint eredetileg szántam, van ez így.

Mert azt terveztem, hogy az engem körülcsivitelő, édesen-kívánatosan fiatal lánykák felől elindulva elmesélem, hogy szexuális érdeklődésem középpontjában az elmúlt időszakban egészen más került, lassan, de annál biztasabban megváltozott a véleményem arról, mi izgató és mi nem az. És ezen kivételesen nem a farkak irányába tett elhajlásomat kell érteni.

Emlékszem, és ez régen történt, hogy egy korábbi kollégámmal álldogáltunk a már nem tudom hol és nem tudom miért, de nem volt semmi dolgunk, mert csak úgy nézelődtünk. Ez férfi nyelven azt jelenti, éhes tekintettel lestük a nőket, először elölről néztük meg őket, utána -sokkal alaposabban- hátulról is, mert természetesen a nők távoztukban legalább annyira, ha nem jobban érdekesek, mint mikor jönnek. Én már akkor sem szerettem kommentálgatni, csak csendben átadtam magam a látványnak, némán figyeltem, kollegám ezzel szemben előszerettel tett megjegyzést, akár pozitívat, akár negatívat, mindenkire, aki csak egy kicsit is megragadta a figyelmét. Egy esetben egy, khm, nem is tudom, hogyan mondjam, szóval egy alacsonyabb súlypontú lány haladt el a közelünkben, akkoriban nem láttam igazán izgatónak, egy lány nagy fenékkel, de a munkatársam nem bírta nem elmondani részletekbemenően, hogy neki ez a fajta testalkat mennyire tetszik és mi mindent tud elképzelni egy ilyen méretes popsival, meg persze a tulajdonosával. A szavaiból úgy vettem ki, kifejezetten szereti hátulról csinálni és nagy kedvvel hallgatja az egymásoz ütödő testek jellegzetes csattanó zaját, még valami markolászásról és hullámzásról is szó esett.

Azt gondoltam, höhh... persze a nagy fenék, nem kizáró ok, de azért ennyire ne legyünk már lelkesek, mert pl egy formás-izmos, arányos fenék, vagy egy pici, fürge, sportos mennyivel jobb, szebb, izgatóbb. Ilyeneket viseltek egyébként a reggeli tinilányok is, de erre most nem térnék ki.

Viszont ma már nem ezt gondolom, sőt. Azon vettem észre magam, hogy kifejezetten érdeklődve, izgatottan és vágyakozva el-elmélázva lesegetem az erősebb idomokat, a figyelmem a korábbi irányból, mikor inkább a lapos hasakat, fokhagyma popsikat részesítettem előnyben, az asszonyosabb alkat felé fordult. Talán mert a kollégám mellett dologtalanul szemet meresztő önmagamhoz képest én is jópár kilóval több vagyok már, bele sem merek gondolni, mennyivel. Vagy talán a kor miatt. Mármint az én korom miatt, mert már egészen más számít, nem az alkat, nem az, mekkora az a fenék, vagy mell, vagy bármi más, inkább valami meghatározhatatlan valami a fontos, amit sokan kisugárzásnak neveznek, de ez annyira hülye szó, hogy én inkább nem hívom sehogy és megmagyarázni sem akarom. Egyszerűen valakire vagy feláll vagy nem áll fel, vagy elindul a belső pornófilm vagy nem, de azért mostanában sokkal inkább indít be mindenféle filmket és miegyebeket egy-egy széles csípő vagy nagy és kerek fenék, mint másmilyen.

Talán minél idősebb valaki, annál inkább a hangsúlyosabban nőies idomok vonzák? Vagy csak én lettem valamiért a hús szerelmese? Nem tudom, de az tény, hogy mostanában, ha úgy érzem, a pornográfia adta örömkre vágyom, vagyis mit finomkodok itt, ez még mindig pornóblog, tehát manapság inkább dúsan hullámzó, izgatóan rezgő, mértes popsik, lágy ívű pocakok és kispárnányi mellek látványával szeretek elélvezni, ha épp magamnak csinálni támad kedvem.

Csábít és vonz a fehér hús, a dúsan burjánzó nőiesség, a finom puhaság, nincs mit tenni.

Csivitelő, vihorászó, állandóan izgő-mozgó tinilányok között utazni elképesztő élmény. Nem csak szexuálisan, de persze úgy is. Rettentő energia, erő, vitalitás és harsány életkedv sugárzik belőlük, annyirta élnek és annyira megélnek mindent, ahogy arra én már rég, tán évtizedek óta nem vagyok képes. Ha mosolyognak, egész testük mosolyog, ha nevetnek, rázkódnak és dőlnek jobbra-balra, nem érdekli  őket a környezetük, jó a kedvük, övék a világ. És tényleg az övék.

Őszinte minden mozdulatuk, még nem érzik úgy, hogy rejtegetni kellene a pillanatnyi érzéseiket, hogy óvatosan kellene bánni a gesztusaikkal, nem érzik a színlelés állandó kényszerét, nem azért kedvesek, mert a céljaik eléréséhez erre van szükségük vagy mert ezt várják tőlük, nem, egyszerűen azért kedvesek mert kedvesek, mert ilyen a hangulatuk.

Őszinte és nyílt volt az a barnaszemű nézés is, amivel engem, a csoportjuk közelébe vetődő idegent vizsgált meg egyikük, komoly tekintettel, komótosan végigmérve a fejem búbjától a talpamig, érdeklődve és kíváncsian, cél nélkül rácsodálkozva a hozzájuk képest teljesen másik világot képviselő idősebb pasira, felnőttre. -Jé de érdekes, nagydarab, meg kopasz, meg kövérkés is, és még él, pedig lehet már vagy negyven- valami ilyet gondolhatot, de belém erőt öntött a vizsgálódása, tetszett, ahogy nézett, élveztem a leplezetlen érdeklődést, még akkor is, ha az csupán egy gyermek őszinte, kerekszemű rácsodálkozása volt, nem pedig a nő kíváncsisága.

De akármennyire is jó érzés volt legalább néhány másodpercig az érdeklődése középpontjába kerülni, nagyon jól megmutatta azt, ami magamtól is tudok, de szembesülni vele nem szeretek, hogy ők fiatalok, én meg már nem. Szinte éreztem és láttam a szakadékot kettőnk között, az ő önfeledt, kerek szemmel bámulós, vihogva elfordulós tinilányvilága és az én komoly(?), fegyelmezett(??) felnőttvilágom között.

Ez kicsit kellemetlen volt.

Egy kicsit.

Amikor még csak vágytam rá, aztán később, mikor tervezgettem és naponta többször el is képzeltem, hogyan és mint lesz, azt hittem, mikor túl leszek rajta úgy fogom érezni, valami nagyon nagy tettet vittem véghez és mérhetetlenül büszke leszek magamra. Nem így lett.

Igaz, amikor mentem haza, még számban az ízével, olyat éreztem, amilyet legutoljára talán életem első teljes szexuális élménye után. Elmondhatatlanul elégedett voltam, könnyű léptekkel haladtam az utcán, vagy inkább lebegtem tova, és közben teljesen olyan érzésem volt, mintha mindenki engem nézne, de nem csak egyszerűen néznének, hanem tudnák is, ott megy az az ember, aki megtette, aki először volt nővel/aki először vett a szájába egy farkat, és ezért őszintén csodálnának.

Több volt ez, mint büszkeség, akkor azt éreztem, ha ezt megtettem, minden másra is képes vagyok, bárkit és bárhogy és bármikor, csak akarnom kell.

Most, sacc egy héttel az esemény után már nem így gondolom, megnyugodtam és a helyére került bennem az esemény, már nem érzem cseppet sem nagy tettnek, bár még mindig büszke vagyok és örülök, hogy meg tudtam tenni. Inkább úgy gondolom, ez így volt természetes. Bár messze nem volt nyílegyenes az út addig az értem álló farokig, sokat bizonytalankodtam, féltem és tele voltam kétségekkel, de most visszagondolva mégis olyan, mintha ez valamiféle evidencia -direkt nem mondok olyat, hogy elve elrendeltség- lett volna. Mintha nem történhetett volna másként. Mintha a világ rendje, vagy még inkább: az én belső rendem, ami minden másnál fontosabb, úgy lenne teljes, hogy ezt megtettem.

Örülök, de ugyanakkor nem is szeretnék túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek az eseménynek, azt hiszem igazán elégedett akkor lehetek, ha be tudom úgy illeszteni ezt a nem is tudom mit, mondjuk alkalomszerű biszexualitást, az életembe úgy, hogy egyáltalán nem generálok zökkenőket sem a magánéletemben, sem az emberi kapcsolataimban, de még önmagam sem állítom újabb megoldandó feladatok elé.

Mert az teljesen biztosra vehető, nem lettem kizárólagosan meleg. Bevallom, ez kicsit megnyugtat, na nem azért, mert bármiféle problémát okozna nekem, ha valaki más homoszexuális, viszont az sok szempontból igen nehézzé tette volna a továbbiakat, ha én vagyok az. Az eddig énképem teljes újragyártása csak a legkisebb probléma volna, de ezzel is elbíbelődnék talán hónapokat és ez egyáltalán nem hiányzik pont most, mikor az ilyen-olyan nehézségek ellenére nagyjából elégedett vagyok mint magammal, mint a külvilághoz fűződő viszonyommal.

Meg mondjuk ki: az álló farok szép, vonzó, izgató és -most már tudom- finom is, de azért mégsem punci.

Azt terveztük, hogy munka után nála találkozunk, de másként alakult, főleg miattam. Úgy gondoltam, és ebben egyet is értettünk, hogy most, mikor megszületett a döntés és mind a ketten felkészültünk arra, hogy életünkben először egészen közelről megismerkedünk egy másik pasi farkával, nincs értelme húzni-halasztani, legyen meg olyan hamar, amilyen hamar csak lehet. Azt mondta, ő is kezdő, még soha az életében nem került közel egy férfihoz sem és nekem nem volt okom, hogy kétlekedjek benne, meg egyébként is, ha valójában gyakorlott meleg lett volna, de olyan élethűen eljátsza nekem a kezdőséget, hogy hiszek neki, az egyrészt megtiszteltetés, mert mikre nem képes értem, másrészt érzésre teljesen olyan, mintha tényleg kezdő volna.

Végülis az a döntés szültett, persze én javasoltam, hogy a helyszín legyen a munkahelyem, ami úgyan nem pont ideális, az adottságai igen nehézzé teszik az önfeledtkedést, másrészt ennek ellnére történt itt már egy és más, miért is ne lenne jó erre is. De ami még fontosabb, ezzel egy, de lehet, hogy másfél órát is nyertünk.

Igen, mert akkor már minden perc számított. A partnerem állítása szerint napközben kétszer is kénytelen volt önkezével segíteni azon a türelmetlen, feszítő érzésen, amit én is éreztem, csak az én körülményeim nem tették lehetővé, hogy megoldást találjak, nekem mindenképp meg kellett várnom a munkaidő végét és még egy kicsit. Ennek később még jelentősége lesz és nem csak azért, mert -tudtommal- addig még sosem élvezett férfi az fényképen látott fejemmel a képzeletében.

Még soha nem ment nap ilyen gyorsan, de ugyanakkor lassan is. Úgy éreztem, mintha folyamatosan lángolna a fejem, részben az állandósult szexuális izgalom, részben a félelem és bizonytalanság miatt. Voltak percek, mikor úgy gondoltam, én ezt lemondom, inkább hagyjuk, vagy majd máskor, de szerencsére a vágyam nagyobb volt, mint a gyávaságom. Akartam egy farkat és minden porcikámat izgalomba tarotta a lehetőség, hogy most kapok is.

Azt hittem, kevés kínosabb és szenvedősen egyik lábról a másikra állósabb szituáció van, mint mikor két eddig egyértelműen heterszexuális férfi az életükben először találkoznak kizárólag azért, hogy szájukba vegyék a másik farkát, de furcsamód egész kellemesen alakultak az első percek. Bemutatkoztunk, kezet fogtunk, én is beszéltem, ő is beszélt, a többit pedig intézték a hormonok és miegyebek.

Mikor megláttam éreztem, ő az, vele menni fog. Hogy ezt mire alapoztam, nem tudom, de az ilyemit nem is kell sem tudni, sem érteni, bőven elég érezni.

Némi lépcsőn fel, lépcsőn le bolyongás után találtunk egy zugot, ahol eléggé védve éreztük magunkat, vagyis én éreztem magam biztonságban, mert ő csak követett, akármerre is indultam. Itt, a végső helyszínen, a nagy tett terpén egy kicsit lefagytam, mert éreztem, hogy akarom és meg is fogom tenni, de valahogy sehogy sem tudtam belekezdeni, nem találtam a fogást a szituáción, ezért azt tettem, amit tenni szoktam, ha nagyon nem tudom, hogyan tovább: beszéltem.

Akkor kezdjük? Kérdezte hirtelen ő és ennél jobbat nem is tehetett volna velem. Azt nem tudom bólintottam vagy mondtam is valamit, meg mindez nem is fontos, mert addigra olyan állapotba kerültem, hogy egyáltalán nem számítot semmi, csak az, hogy végre lássam, fogjam és érezzem a farkát.

Talán megbeszéltük, hogy én kezdem, talán csak szó nélkül így alakult, ez a rész teljesen a homályba vész, az első igazán éles emlékem az, ahogy gyors és türelmelten mozdulatokkal gombolom a nadrágját és húzom a zippzárat, majd az alsónadrág is lekerül és ott van előttem, ott ágaskodik végre-végre-végre egy pénisz. Egy gyönyörű pénisz csak nekem, csak értem, azért, hogy azt tegyem vele, amit akarok.

Azt hittem, csodálni fogom, hosszasan nézni és vizsgálgatni, de nem így történt, úgy kaptam utána, mintha az életem múlna rajta, türelmetlenül érezni és tudni akartam, milyen.

Meleg volt, sőt forró, sütött belőle az izgalom, fitymája hátracsúszva, halvány színű makkja nyílásában picike csepp csillogott. Nem volt egyenes, valahogy úgy képzeltem, életem első pénisze majd pont rám mered és én majd szembenézek vele a szó minden értelmében, de ez elkanyarodott, az utolsó negyede balfelé felé görbült. De lehet, hogy jobbfelé.... nagyon szép volt így is, lenyűgözött a látvány és a tudat, hogy azért áll fel, amit én fogok vele tenni.

A kezembe fogtam, köré zártam az ujjaim, igyekeztem úgy csinálni, ahogy magamnak csinálnám, ezért mutató- és hüvelykujjammal a makkja alsó végénél kicsit erősebben szorítottam, nekem ott elég érzékeny, feltételeztem, neki is. Nem tudom, igazam volt-e vagy csak az izgalom tette ezt vele, de farka még jobban ágaskodni kezdett, nem tudtam levenni róla a szemem, miközben a kezem lassan járattam rajta fel és le.

Fantaszikus volt, nincs rá jobb szó. Látványnak is az volt, de érzésnek még inkább. Egyszerre volt kemény, de mégis ruganyos, sosem tapasztalatam még hasonlót, most is itt érzem a tenyeremben, páratlan és csodálatos találmány egy merev pénisz, sugárzik belőle a férfiúi erő, szinte süt, de mégis van benne valami babusgatásra váró, khm, aranyosság. Próbálnám szavakba önteni, milyen megfogni egy álló farkat, de nem vagyok biztos benne, hogy meg tudom annál jobban fogalmazni, minthogy: kurvajó.

Nem igazán tudom, meddig játszogathattam vele, nem tarthatott sokáig, mert szinte vonzott és húzott maga felé, tudtam, hogy a számba akarom és fogom venni, hisz' ez volt a fő cél, bár mit érdekelt engem akkor a cél, vagy egyáltalán bármi, ami nem az az édesen görbe farok volt.

Nagyon szerettem volna megjegyezni, hogyan tettem meg, milyen volt az első pillanat, mikor az ajkaimhoz, a nyelvemhez ért, de annyira az ösztöneim által hajtva cselekedtem, hogy egyszerre csak arra eszméltem, a számban van.

Csücsörítve próbáltam ajkaim a makkja köré kulcsolni, cuppogó, kicsit tétova, de mégis mohó mozdulatokkal csókoltam körbe a finom, meleg farkat. Le a tövéig, aztán vissza, a kalapja alatt, majd körbe a makkon. Nem éreztem undort, egyáltalán semmi negatív érzés nem volt bennem, egy farok, szopok egy farkat, újjongtam magamban. Igazán izgalmas volt és nagyon izgató, péniszem már majd felrobbant a nadrágomban, a heréim sajogtak az egésznapos izgalmi állapottól és az alhasam mintha száz és száz kés szúrná és döfné megállás nélkül, de mindez nem volt érdekes, hiszen végre megtörtént, a számban volt egy farok.

Vagyis még nem volt a teljesen számban, még csak ízlelgettem. Finom íze volt, kifejezetten kellemes, nem tudom máshoz hasonlítani, csak a punciéhoz. Talán kevésbé volt intenzív, erős íz, de karaktrében nagyon hasonló, fanyar és mégis bódító, olyan, amit újra és újra érezni szeretne az ember. A szexualitás íze, vad és erős, de mégis mennyire, de mennyire finom.

Aztán olyan mélyre engedtem magamba, amennyire elsőre mertem. Hm, nagy volt, még sosem járt a számban ekkora objektum, nem is számítottam rá, hogy ennyire kitölti majd a szájüregem és hogy a torkomhoz, a nyelvem töve környékéhez érve ilyen hirtelen reakciót vált majd ki. Igen, azt hiszem öklendeztem egy kicsit, de nem azért, mert nem tetszett, visszataszítónak találtam az érzést, sőt! Csupán arról volt szó, hogy óvatlan voltam és azt hittem, csinálni pont olyan könnyű, mint nézni. Hát nem.

Kedves férfitársak! Ugye, milyen lenyűgöző látvány, ahogy a barátnő/feleség/szerető szájban kis és be jár a farkunk, és ő néha fel-fel nézve, kedvesen pislogva, pajzánmód cuppogtatva vagy az ereményt látva elégedetten mosolyogva teszi a dolgát, látható örömmel és könnyedén? Pedig nem is olyan könnyű ez, mintha ahogy kinéz, tényleg nem úgy van, hogy az ember a szájába veszi, aztán a többi majd jön magától. Nem azt állítom, hogy speciális szaktudást és előképzettséget igénylő feladat, de nem megy csak úgy magától, gyakorolni kell, különben még úgy járhat a felkészületlen kísérletező, mint ahogy én is, hogy kíméletlenül toron döfi magát.

Azt hiszem, ekkor, miután rájöttem, hogy nem nyelhetem olyan mélyre, amennyire csak kedvem van, elvesztettem az eszem. Mint mikor Dagobert bácsi úszik és búvárkodik a pénzében vagy mint a gyerek, aki egyedül maradhat a játékboltban egy teljes napra, hogy azt csináljon és azzal, amit és amivel akar, végre én is azt tettem, amit már olyan rég és annyira szerettem volna. Ezerszer elképzeletem, milyen lesz, de hiába, ez semmihez nem fogható.

Ott térdeltem előtte, bal kezem a kemény, izmos combján, jobbom a farka körül és szoptam, szoptam, szoptam a farkát, a maga brutális egyszerűsűgben. Csodáltos élmény kéjt adni, mert bár ugyan vannak fenttartásaim saját technikai tudásomat illetően, de -remélem- a lelkesedésem és odaadásom kompenzálta a bénázásaim legalább egy részét.

Teljesen elvesztettem a tudatom azon része felett a hatalmat, amire nem volt szükség ahhoz, hogy azt tegyem, amit. Minden porcikámmal igyekeztem elérni, hogy élvezzen, a számba vettem, csókolgattam, játszottam a golyókkal, a makkot nyalogattam és legszívesebben addig csináltam volna, míg nyögve és zihálva rám nem ejakulál.

Azt hiszem, jó volt neki, szuszogott és nyögött, majd a fölém hajolt és átölelte a fejem, simogatott és cirógatott, de hirtelen mindennek vége lett, mert közölte, most ő jön.

És tényleg jött. Észre sem vettem, mikor vette le a pólóját, nadrágját és egyáltalán, mindenét, de most ott állt előttem a maga férfias pucérságában, én meg néztem és néztem, majd remegő kezekkel kiszabadítottam a farkam, ami már szinte fájt a vágytól. Csutakosan, nedvesen ágaskodott felé a farkam, láttam, ahogy éhes tekintettel rámeredt, majd megfogta és innetől egy újabb eszméletvesztett szakasz következett, teljesen elvesztem a kéjben és abban az érzésben, hogy egy férfi teszi ezt velem. Többnyire csukva tartottam a szemem, csak nyögtem és mélyeket sóhajtottam, de mikor időnként lenéztem újabb és újabb izgalomhullámok árasztottak el a látványtól. Egy férfi szájában volt farkam.

Önfeledt voltam, bár ugyan igyekeztem figyelni és tapasztalni, sokszor maguk alá temettek az érzéseim, a szexulalitás elhomályosította a tudatom, soha roszabb elsőt, akármiről legyen is szó.

Nem cifráztuk túl, egyszer ő térdelt, én álltam, aztán cseréltünk, utána újból, aztán megint és megint, nem tudom hányszor, míg úgy nem határoztam, most élvezni fog, látni akartam az örömét, érezni a sperma melegét és -igen- az ízét is. Kíváncsiságról ilyen állapotban nem beszélhetek, nem az hajtott engem, ebben utólag már teljesen biztos vagyok, hanem minden érzések legerősebbike, a vágy.

Vágytam, akartam őt és szerettem volna, ha jó neki, ha akkorát élvez, amekkorát csak lehetséges. Hogy ez sikerült-e, nagyon kétséges, biztos sokat ügyetlenkedtem, de igyekeztem úgy tenni, ahogy nekem jó volna. Olyan ütemben, olyan sebességgel és olyan erősséggel csináltam hol a szájammal, egy-egy újabb öklendezést is megengedve magamnak, hol a kezemmel, amitől -azt képzeletem- én elélveznék.

Láttam, ahogy egyre jobban feszülnek az izmai, a tenyerem alatt megkeményedett a combja, csípője néha kicsit meg-meg moccant és egyre erősődő nyögése és főleg az arca látványa elárulta, nem járok rossz úton. Hol az arcát figyeltem, sosem láttam még élvező, miattam, én általam élvező férfit és lenyűgözött a látvány, hol a farkát néztem, nem akartam lemaradni az ejakuláció pillnatáról.

Azokban a pillanatokban, mikor közeledett az öröme, isten voltam, nagyhatalmú és kegyes istenség és azt adtam neki, ami minden másnál jobb ezen a földön, a kéjt. Már csak a kezemmel csináltam, hadd lám, milyen egy féri öröme ennyire közelről.

Gyönyörű.

Közeledett a pillant és szinte éreztem azt, amit ő, vele gyorsult a lélegzésem és kikerekedett szemmel, mereven bámultam azt a pontot, ahol a sperma lövell majd elő, és akartam, nagyon akartam, hogy jó legyen neki.

Aztán ejött a nagy pillanat, nyögött és reszketett, arcát ugynaz a túlvilági öröm rajzolta át, amit a lányokon is láttam már, a gyönyör uralta a testét, csipőjét előretolta, miközben én előbb gyorsan, majd kicsit lassítva tettem a dolgom a farkán, egész addig, míg végre vége nem lett, be nem teljesedett és alá nem hullt a kéj sötétjébe. Csodás, fehér sperma lüktetett elő, előbb végigfolyt duzzadt makkján, majd a kezemen éreztem a forróságát. Izgalmas volt, ahogy a farka meg-meg rándul a kezemben, utána hirtelen ötlettől vezérve a számban is megtapasztalhattam öröme sugárzó hőjét és ízét. Ki akartam szívni belőle minden csepp örömet, ami még benne volt, a lehető legjobban részese szerettem volan lenni annak, amit érzett.

Nem emlékszem, milyen íze volt, nem is érdekelt, csak az volt fontos, mennyire jól éreztem magam úgy, az ő kielégült farkával a számban. Óvatosan szívtam és örültem, hogy megtettem, és örültem, hogy neki ez jó volt.

Aztán mintha valaki felkapcsolt volna egy lámpát, vége lett, magamhoz tértem és, hát igen, zsebkendőt kezdtem keresni, mert valahogy hirtelen nem éreztem helyesnek, hogy egy másik pasi spermája van a kezemen és munkahelyem padlóján. Furcsa volt visszatérni a való világba, érdekes volt a gyors kijózanodás, de semmi rossz érzés nem maradt bennem, sőt, nincs rá más szó, boldog voltam, egyszerre több szempontból is.

Ez lényegében happy end, mint ahogy úgy is gondolok rá, de tulajodnképpen mégsem volt az, mert a kijózanodásom után már nem sikerült olyan állapotba kerülnöm, hogy nekem is jó legyen, nem élveztem el. Pedig a másik srác mindent megtett, amit csak tenni tudott, és ezért örök hálával tartozom neki, de nekem nem ment. A farkam fájdalmas merevséggel tűrte az újabb és újabb támadásokat, amiket hol ő, hol én indítottam ellene, de éreztem, ez ma nem fog menni és -sajnos- igazam lett.

Aztán feladtuk. Úgy mentem haza, sajgó pénisszel, fájó herékkel és görcsölő alhassal, de büszkén és boldogan, cseppet sem bánva, hogy nekem nem úgy végződőtt, ahogy végződhetett volna. Napközben kicsit készültem is erre, az ilyen nagyon sokáig tartó, folyamatos és kínzó szexuális izgalmi állapot két, egymással szöges ellentétben álló végkifejletet szokott tartogatni számomra, az egyik, hogy hat és fél másodercen belül nyüszítve végem van, a másik, ami akkor törént, hogy hülye kifejezéssel, de belém szorul. Ez utóbbival jártunk jobban, szerintem.

De mindezek ellenére teljes egésznek érzem azt az estét, nincs bennem hiányérzet, hiszen amit szerettem volna, megtettem. Ki akartam elégíteni egy pasit, meg akartam tapasztalni, milyen is ez, és ez maradéktalanul sikerült méghozzá úgy, hogy én is élvezte minden percét, még ha ennek nem is lett látható végeredménye.

Azt sem mondhatom, hogy ügyetlen volt és nem lett volna képes engem "végigvinni", cseppet sem bénázott többet sőt, inkább azt mondanám, igencsak jól tette a dolgát, jobban mint én. Főleg -és ezt elfelejtettem mondani, mikor a technikai nehézségek kerültek szóba, de a végére talán még jobb is lesz-, hogy tényleg van az az élethelyzet, amikor az embernek kifejezetten útban tudnak lenni a fogai.

Szóval csak óvatosan.

Mindenestre nem tudok egyszeri és megismételhetetlen alkalomként gondolni arra napra, majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen, mert egy férfit kielégíteni leglább annyira fantasztikus érzés, mint egy nőt.

Mert kéjt adni talán a legjobb dolog a világon.

Mi a súlyosabb? Heteroszexuális(?) férfiként arra készülni, hogy az este talán végre kezemben érezhetek, a számba vehetek egy értem merev farkat vagy az, hogy azon idegeskedem, milyen sokáig nem lesz időm mindezt megírni.

Vegyük úgy, hogy nem kérdeztem semmit, egyértelműen az utóbbi a beteges. Pedig azt hittem, kigyógyultam már a blogírás-kényszerből.

Azt mesélte, még sosem volt orgazmusa férfitól, férfi által, mert ugyan próbálkozik, képzeljem, a múltkor is majd' egy álló éjjel küzdött az a helyes, vékony csoporttársa, már teljesen kivolt a végére, de neki akkor sem jött össze, pedig a fiú tényleg bevetett mindent és mindenhogy, de nem, nem és nem.

Ez olyan, mintha vörös posztót lengetnénk az egyébként is haragos hangulatában fújtató bika előtt, talán nincs férfi, akiben egy ilyen közlésre ne ágaskodna fel a vasmacsó öntudat és bizonyítási vágy, hogy na majd én megmutatom neki, sírva fog reszketni és elcsukló hangon könyörög majd az újabb, egy órán belül huszonhetedik orgazmusért.

Ezen túlmenően azért is éreztem úgy, hogy vele mindeképp legalább egy kicsit, legalább amit enged, mert ő volt életem első természetes szőke lehetősége, és minden férfinövendék egyik első kérdése, amit a külvilág felé megfogalmaz az ivarérést követően, hogy a szőkék odalent is szőkék-e. Ha volna olyan olvasó, aki valamilyen oknál fogva, pl mert fiatal vagy a holdon lakik és ebben a borotvált világban még filmen vagy képen sem látott ilyet, elárulom, nem mind és nem úgy, de azért tulajdonképpen igen.

Sokat autóztunk, jártuk az éjszakát, keringtünk a városban, kirándulgattunk a sötét és kihalt országutakon, üldögéltünk csendes, néptelen helyeken, de nagyon nehezen adta magát, és ez kimondottan zavart. Nem azért, mert én olyan csodapasi vagyok, akinek a puszta látványától spontán bokáig csúsznak a bugyik, hanem pont ellenkezőleg, nem bízom saját csáberőmben, ezért csak olyan helyzetekbe megyek bele, amik egyértelműen sikerrel kecsegtetnek. Ráadásul lusta is vagyok és mindig a kisebb ellenállás irányába indulok, de vele szemben más volt, hisz' neki meg kellett mutatnom, milyen egy férfi karjai között elélvezni. Vagy ha nem is pont a karjai között, de a társaságában. Ráadásul a sok órányi személyes és chates beszélgetés, a rengeteg közösen megtett, céltalanul elautózott kilométer után úgy gondoltam, túl sok energiát fektettem már bele ahhoz, hogy csak úgy továbblépjek, ezért bőszen próbálkoztam és próbálkoztam. Fogtam és simogattam a kezét, beszéltem hozzá, duruzsoltam, ujjaimmal barangoltam az arcán, nyakán, ártatlan kutyaszemekkel néztem szótlanul vagy időnként, ha jó napja volt, meg is csókolhattam, de ennyi volt, amit megengedett.

Már a csókjai is érdekes volt, kemény, némiképp passzív és -nem jut eszembe jobb szó- józan. Nyoma sem volt benne egy igazán áltélt csók csapongásának, a szabadon egymásba gabalyodó ajkak és nyelvek önfeledt egymásra találásának, a keveredő nyál forróságának, tervszerű volt és minden bizonnyal pontosan a terveknek megfelőlen kivitelezett. Akkor arra gondoltam, és talán nem lövöm le a poént azzal, hogy elárulom, nem tévedtem, ez a fajta józanság, az állandó kifelé figyelés és az önfeledtség teljes hiánya okozta minden baját, amit talán még fokozott a korábbi sikertelenségek hatására egyre erősödő görcs, a túlzott akarás. Amíg velem volt, vagy nem is tudom hogyan mondjam, amíg találkozgattunk sajnos nem sikerült gyógyírt találni a problémájára, ha ivott, éles helyzetben rögtön kijózanodott, ha józan volt, hiába a különböző önmagát feltáró és odaadó testhelyzetek, folyamatosan olyan érzésem volt, mintha állandóan vigyázzállásban lenne.

De ne rohanjak ennyire előre.

Az egyik alkalommal elhatároztam, ha törik, ha szakad, aznap addig jutok, ameddig ez lehetséges, de természtesen a cél az, hogy végig, a már korábban is emlegetett reszketve könyörgésig. Egy darabig minden úgy haladt, mint már annyiszor, autó, beszélgetés, kézszorongatás és effélék, majd hirtelen azzal a kijelentésse lepett meg, aznap nincs lakótárs, üres a lakás, tehát elvileg..... és itt elhallgatott. Elvileg. Azt hiszem, sem azelőtt, sem azóta nem volt még merevedésem erre a szóra. Elvileg. Ebben minden benne volt, amire csak csak vágytam, a sikítva élvezés, az, ahogy hálától párás, csodálattal teli tekintettel néz rám, mint egy fél-, vagyis mit fél, egy konkrét teljes istenre, az orgazmusok istenére, aki bevezette őt a férfi által nyújtható örömök fantasztikus világába.

A már megszokott és sokat gyakorolt kézsimogatós, nyakpuszilgatós nyugodt-békés rutin új értelmet nyert, elérhető közelségbe került a vágyott cél, ezért újult erővel, gyönyörű meztelen testének képével lelki szemeim előtt folytattam tovább. Nem állíthatom, hogy nem élveztem, egy nő testének minden része lenyűgőző, hosszan le tud kötni egy kéz, egy fül, egy szépen ívelt nyak, simogatom, játszom vele és kedvem lelem benne, de az előrelépés hiánya reménytvesztetté tett, de most úgy érztem, megint van miben bízzak.

Hosszan, nagyon hosszan simogattam és dédelgettem, tudtam, hogy ha támadok, ha megölelem, túlzott hevességgel megcsókolom vagy olyan környékre téved a kezem, amit ő nem tart tolerálhatónak, bekeményedik a teste, izmai megfeszülnek és egy határozott mozdulattal eltol magától, esetleg meg szóban is ledorongol. Beszéltem hozzá, néztem őt, figyeltem, hátha meglátom kigyúlni a fényt, hátha észreveszem a lángot, akármilyen kicsi is, de csak egy érdeklődőve szemlélődő, higgadt kék szempár nézett vissza rám.

Nem adtam fel, most nem, hisz' azt mondta: elvileg, tehát nekem nincs is más dolgom, csak gyakorlattá kell változtatni az elméletet. Csakhogy már fájt. Az órákon át tartó, hol erősődő, hol csökkenő, de folymatosan jelenlévő vágy, a vissza-vissza térő merevedés az egész alhasamra kisugárzó fájdalommá vált és olyan hiperérzékenységet okozott, hogy volt olyan pillanat, pl az, amikor kezem a ruhája alá ügyeskedve végre a tenyerem alatt érezhettem a ruganyos mellét, amikor azt hittem, egy ültő helyemben felrobbanok és tátott szájjal beleélvezek a nadrágomba.

Már hajnalodott, elmúlt négy, de talán már öt óra is, viszont a számomra legkedvesebb területre, a bugyija forró és -reménykedtem benne- nedves belsejébe még mindig nem tudtam bejutni, még csak annyira sem, hogy megérintsem, megtapasztalhassam őt, ezért is ért hidegzunhanyként a kérése, menjünk és vigyem őt haza.

Fáradt voltam, végtelenül fárad, üres és nagy-nagy csalódottságot éreztem, szótlanul beindítottam az autót és hazakocsikáztam őt ezernyi apró tűvel a farkamban és az alhasam környékén. Mikor megálltunk a belvárosi, a hajnali szürkeségben még a szokásosnál is kopottasabbnak ható, szomorú bérház előtt, őszinte meglepetésemre nem búcsúpuszira nyújtotta az arcát, mint már annyiszor, hanem megkérdezte, nem vagyok-e szomjas, mert ugyan nincs otthon semmi, de víz folyik a csapból, azt tud adni. Alig hittem el, hogy ezt mondja, minden fáradságom elröppent és a csalódott üresség helyett valami teljesen mást kezdem érezni, hatalmas és türelmetlen vágyat és azt, hogy végre megkapom, végre az enyém lesz, mindenét látni és mindenét érezni fogom. Alig tudtam kiszállni az autóból, csak nehezen tudtam lépni a merevedésemtől és attól, hogy a farkam érzékenysége egészen hihetetlen szintig fokozódott, már attól majdnem elélveztem, hogy őt követve a kapualjig tántorogtam.

Be a kapun, fel a lépcsőn, be a liftbe, álomszerű élmény volt, mintha lebegtem volna. A kicsi, utólag a lépcsőházba tákolt, szűk liftben megöleltem, magamhoz vontam és végre-végre nem éreztem elleneállást, odaadóan simult hozzám, száját önént kínálta csókra, keze a pólóm alá kúszott, és nekem már ettől majdnem végem lett. Csak az mentett meg attól, hogy a hátamon végigsimító kéz és a ruhán keresztül mellkasomnak nyomódó puha mellek érzéstől elélvezzek, hogy csak egyetlen emeletet utaztunk.

Betámolyogtunk a lakásba, persze vizet nem kaptam, viszont már az előszobában elkezdtem lerángatni magamról a ruhát. A cipőim berúgtam egy sarokba, pólóm szinte letéptem magamról, nadrágom, boxerem úgy került le rólam, hogy szinte észre sem vettem, mí vágül ott ziháltam előtte pucáran, egyensen rá meredő pénisszel.

Nem nézett rám, szemét hol hosszan lecsukva tartva, hol tekintetét félrefordítva ő is vetkőzni kezdett, remegtem az izgalomtól, ahogy figyeltem. Kissé bizonytalan mozdulatokkal vetette le a ruhadarabjait, és végre megláthattam őt úgy, ahogy már oly rég óta vágytam. Szép, ruganyos és kemény, fiatal melleit az egészen sötét és gombszerű bimbókkal, formás hasát, nőisen íves, izgatóan széles csípőjét és puncitájéka kuszán göndörödő sötétszőke bozontját, de ez nem az az alkalom, nem az az állapot volt, mikor sok időt szánhattam volna a gyönyörködésre, elindultam inkább feléje, mire ő hátrálni kezdett.

Így lépkedtünk be a szobába, én előre, ő tolatva. Odabent az ágyhoz sietett és a hátára feküdt, lábait széttárta és kezeit maga mellé ejtve pihegve várt. Engem vár, gondoltam és boldog voltam, lassú víz partot most, mégiscsak eljött a pillanat, érezni fogom őt, hisz' itt fekszik előttem, mindenét kitárva felkínálja és nekem adja magát, ennél jobb nem is lehetne, mégcsak megérte várni. Ettől a gondolattól végtelen nyugalom szállt meg, már nem siettem, révbe értem, hová rohanjak, már az enyém, hát kiélvezem.

Szerettem volna jobban megnézni a punciját, egyrészt a fentebb már emlegetett intim szőkeség nyűgözött le, másrészt a punci szép, mindegyik az, és kevés jobb, élvezetesebb tevékenység létezik, mint megcsodálni, felderíteni és megízlelni egy addig nem ismert darabot. Erre kis időre még a kínzó vágyam is elfelejtve arcom a lábai közé fúrtam és mélyen beszívtam az illatát, de sajnos megcsodálni nem tudtam, mert combajait összezárva satuba fogta a fejem és finom erőszakkal elhúzott onnan.

Értettem én, persze, csináljuk, majd utána nézelődőm, lesz rá idő, biztos ő is legalább annyira felajzott, mint én és szeretne minél hamarabb hozzájutni a kéjhez.

A lábai közé helyezkedtem, már készültem volna beügyeskedni magam a szőke göndörség között csillogó halvány rózsaszín, nedves punciba, mikor megmarkolta erősen a karom, félig felemelkedett, majd a teljesen józan, hideg-kék szemeit rámemelve azt mondta, bocs, ez ma nem fog menni.

Argh.

Nem érezem dühöt, nem éreztem semmit, csak azt, nekem most el kell élveznem, sőt KELL, nagybetűvel és ordítva, mert az nem lehet, hogy én most kikászálódom a combjai közül,  felöltözök és hazamegyek, mikor már szinte a farkamon éreztem vaginája csúszós melegét, ilyen egyszerűen nincs, én akkor is élvezni fogok, ha rendőrt hív rám.

Feltérdeltem és magam sem tudom már pontosan hogyan és miként, talán csak egy érintésre volt szükség, talán ennél kicsit hosszabban csináltam, de az biztos, hogy saját kezemmel tettem meg azt, amire a pucijától, a szájától, a kezétől vagy egyáltalán: tőle vártam volna. A combjai között térdelve élveztem el, robbanásszerűen és gyorsan, ha feltétlen hasonlítani akarnám valamihez, ami egy orgazmus esetébe nem egyszerű feladat, leginkább azt tudám mondani, hogy úgy jött a kéj, ahogy egy nagyon gyors vonat zúg el az ember füle mellett. Egyszercsak megjelenik, nem is jön, csak ott terem, hangos és intenzív élmény, majd úgy tűnik tova, mintha ott sem lett volna. Egyedül a gyötrelmes, hosszú-hosszú izgalmi állapotnak köszönhetően ritkán látott mennyiségben termelődött sperma emékezetes belőle, aminek nagy része a szőke erdőben landolt és egy látványos, terjedelmes tócsává formálódva tapaszotta össze a szőrszálakat.

Csendben nézte végig, amit teszek és nem szólt egy szót akkor sem, mikor végeztem csak némán, kicsit ijedten, de furcsán csillogó szemekkel nézett vissza rám.

Annak ellenére, hogy ez a kaland nem volt kifejezetten pozitív élmény egykünknek sem, még többször nekifutottunk, próbáltam őt tényleg orgazmushoz juttatni, de végül kevésnek bizonyultam, pedig kis túlázással nem volt olyan testrészem és általam ismert módszer, amit nem próbáltam meg. Voltam vele finom, erőszakos, határozott és dédelgettem, cirógattam vagy épp nekimentem, mintha az életem függne tőle, semmi. Ezt nagyon sajnálom és őszintén remélem, azóta talált magának egy olyan féfit, akinek a jelenlétében ki tud kapcsolni, el tud lazulni és megtudhatta végre, azért valakitől kapni mégiscsak jobb. Márcsak azért is, mert egy ilyen szép és izgalmas lány, enyire finom és szűk puncival, mint ami neki volt, vagyis biztos még most is van, egyszerűen nem maradhat parlagon, ez több, mint pazarlás.

Kicsit csalódott vagyok, de tényleg csak kicsit, mert azért megértem őket, bennem is sok a bizonytalanság és a kérdés, sőt a gyanakvás is.

Az történt, és ezzel egy picit áthágom azt a saját magam által állított szabályt, miszerint az épp aktuálisan zajló eseményekről nem számolok be, hogy a velvetes megjelenés után kaptam két levelet. Erre egyébként számítottam is titkon, reméltem, hogy jelentkeznek olyan hozzám hasonlón gondolkodó (érző? vágyakozó?) férfiemberek, akik szeretnének kipróbálni -ne köntörfalazzunk, mert minek- a szopást és/vagy a szopatást. Ketten írtak is, mind a ketten kísértetiesen hasonló gondolatokról (érzésekről? vágyakról?) számoltak be, mint amikkel én is küzdök, miszerint önmagukat heterószexuálisként definiálják (valószínű egyébként tévesen), de azért úgy érzik, egy szép, merev pénisz, az erőtől duzzadó, kemény férfiasság látványa lenyűgözi őket, és többet is szeretnének annál, mint pusztán csak nézni és csodálni, adott esetben és megfelelő széljárás valamit fényviszonyok esetén ki is próbálnák milyen érzés, ha megfogják, megízlelik tetszésük meredező tárgyát.

Az különösen tetszett, ahogy az egyikük azt magyarázta, mintegy önmagát mentegetve, neki a pénisz utáni érdeklődés nem azt jelenti, hogy egy férfit szeretne, csupán csak egy farkat. Mert -mint írta- mikor egy puncit, finom melleket, vagy ruganyos popsit látni, érezni van kedve, az mindig egy konkrét személyhez köthető, egy egészen pontosan meghatározható nő puncját, mellét és popsiját szeretné, sosem csak úgy a semmi közepén lebegő szerveket, a pénisz utáni vágya ezzel szemben személyhez nem köthető, csupán egy farkat kérne, ha lehetne, nem egy egész férfit. Mondjuk amellett hogy ez így nehezen kivitelezhető, kicsit igaza van, valamennyire én is így érzem, és az első levélíró jelentkezéség én sem gondoltam bele, nem is volt miért, hogy ahhoz a farokhoz bizony hozzá lesz nőve egy pasi, szőrős mellkassal, borostás vagy épp sima és arcszesz-szagú ábrázattal, hanggal, tekinttel, személyiséggel és miegyébbel.

Aztán elképzeltem a talákozás feszült és izgató-izgalmas perceit, a férfit, akit mivel nem tudom hogy néz ki, hát olyan általános férfikinézetűnek képzeltem és fekete hajúnak, szóval a férfit, akit le fogok szopni és aki -ha minden rendben megy- ugyanezt teszi majd velem. A feketeség nem azért lényeges, mert bármilyen hajszínt preferálnék a többivel szemben, mit érdekel ez engem, hanem az egyik levéíró, vagy azért, hogy elszántságát bizonyítsa vagy csak úgy saját örömére, küldött nekem képet a farkáról, és ha jól láttam, az illetőnek minden bizonnyal fekete a haja. Meg szép a farka, legalábbis nekem tetszik.

Szóval elképzeltem, mikor mepróbáljuk megpróbálni azt, amit addig csak képzeletünkben, és akkor már nem csak egy farkat szerettem volna, hanem a pasit is, aki hordozza. Látni, mit szól, mikor először érek hozzá péniszéhez, ami akkor -remélem legalábbis- már állni fog, persze az enyémmel együtt, hallani, ahogy sóhajt, vagy épp érezni, ahogy keze izgatott türelmetlenséggel fonódik a farkam köré, és nem volt ellenemre ez így, nem igyekeztem elzárkózni attól, hogy ezt bizony egy pasi teszi, és ez bizony nem más, mint a homoszexualitás maga. Vagy legalábbis egy igen bátor és izgalmas kísérlet.

Aztán persze végigfutattam képzeletemben az egész eseménysorozatot, szinte biztos ugyan, hogy nem úgy lesz semmi sem a valóságban, ha lesz egyáltalán, mint ahogy azt én a belső mozimba levetítettem magamnak, de arra jó volt, hogy egy, mint egy, rögtön kettő konkrét farok képével élvezhessek el, többször is. Mondjuk az egyik én kreáltam csak úgy, a képzeletem által, a másikat, mint már mondtam, meg láttam képen.

Ez idáig szép és jó, teljesen olyan, mintha minden menne a maga útján, aminek a végén egy izgató farok ágaskodik, kezdtem is örülni és bevallom, a napjaim nagy részét az töltötte ki, ahogy elkézeltem, mi lesz, milyen lesz... izgalmas időszak volt, olyan közelnek tűnt a végkifejlet, amiben ugyan még mindig nem vagyok teljesen biztos, de legalább kiderült volna, mi történik, ha van lehetőség is, idő is, hely is, farok is.

És talán épp itt vétettem a hibát, talán túl offenzív voltam velük és talán túlságosan türelmetlen is, csakhogy én tényleg ki akartam próbálni, és ők a lehető legjobb megoldásnak látszottak, jó partnereknek tűntek. Hozzám hasonlóan bizonytalanok és óvatosak, talán épp annyira tartottak attól, hogy csak egy rossz vicc az egész -mert ez sem zárható ki-, mint én, és talán pont azt és pont úgy érezték is, amit én. Ők sem egy "profi" homoszexuálissal próbálkoznak, hanem keresték a hozzájuk hasonlót.

Ez  a helyzet nagyon felizgatott szexuálisan, de minden más módon is, féltem tőle, most is félek, mert ez tényleg kényes téma, hogy hülye tréfálkozás áldozadtává válok, de ugyanakkor nagyon izgalmas az egész úgy, ahogy van. Rég nem éreztem ilyet, valami olyasmit készülök -készülnék- megtapasztalni, amilyet még sosem csináltam.

De mindez, remélem csak átmenetileg, eltávolodni látszik, a levelezőpartnerek nem reagálnak, illetve azt mondják, még gondolkoznuk kell, nem tudják, mennyire gondolják komolyan. Ez van most, itt ülök és csalódottságot érzek, még sosem kerültem ennyire "közel" egy farokhoz, és most veszni látszik az egész.

Csúnya-rossz dolog ilyet írni, de a lányokkal valahogy könyebben szokott menni. Mondjuk talán már az sem volt szép, hogy minderről beszámoltam itt a blogban, talán rosszul is esik nekik, talán nem örülnek, hogy tudtukon kívül kettejükkel is leveleztem ebben a témában, ezért bocsánatot kérek, de épp ennyi az esély arra is, hogy erőt és bátorságok merítenek abból, hogy már hárman vagyunk hasonló vágyakkal megáldva-verve. Valójában persze sokkal többen, de mi, vagyis jelenleg csak én, el vagyok szánva arra, hogy megteszem, ami érdekel, mert mit ér az egész, ha nem járok utána, nem derítem ki, vajon valódi vággyal állok szemben, tényleg jó érzés lesz-e a számba venni a péniszt vagy hagyni, ahogy egy pasi tegye ezt velem, vagy tévedés volt az egész.

De egyelőre úgy fest, épp ez az elszántság lett a vesztem. Talán csak időlegesen.

Ma reggel széppé tettem a napom azzal, hogy nem szólította meg egy lányt a villamoson. A nem megszólítás része elég könnyű volt, egyébként sem szokásom közlekedési eszközön szóba elegyedni másokkal, én amolyan bunkón bámulós, de meg nem szólalos utazó vagyok, már amikor egyáltalán hajlandó vagyok tudomást venni arról, nem egyedül ülök a járművön.

Leült velem szemben, és már akkor éreztem, huh, ez igen. Persze minden nő szép, de azért vannak olyanok, akik megfelelnek bizonyos közelebbről meg nem határozható eszétikai elvárásoknak, amik alapján azt mondhatjuk, klasszikus szépéséggel állunk szemben. Na, ő nem ilyen volt, ő nem az esztétikának, hanem nekem volt szép.

Vagyis nyilván nem pont nekem, nem is ismert és talán soha eszébe nem jutott volna, hogy bármilyen, akár csak jóismerősi kapcsolatba is kerüljön velem. Az ő szemében talán én voltam az, aki mindent megtestesít, ami ellen az ő rasztahajú fejében megannyi lázadó gondolat születik. Egy nagydarab, átlagosan öltözött, kicsit fáradt, de egyébként semmi különös pasi a villamosról, egy elem a beteg társadalomban, a kispolgár, aki megy dolgozni és láthatólag már most utálja az egészet. Mondjuk ez utóbbiban tévedett volna, nem a munkámat nem szeretem, attól volt a szokásosnál kissé elkeseredettebb fejem, hogy nem tudtam elintézni reggel a kötelezőmet, de ez tényleg nem lényeges.

Szóval ültünk, szép volt és nem csak láttam, éreztem is őt. Olyan volt, mintha nem kellene mást tennem, csak kinyújtani a kezem, hogy hozzáérjek, hogy megszerezzem, vagy leglább megszólalni, elkezdeni beszélni, és menne minden a maga útján. De nem tettem. Egyrészt zavarban voltam a hirtelen jött hatástól, és attól, hogy kis híján tényleg megszólaltam, másrészt kicsit féltem, egyébként is jellemző rám a gyávaság, de most a fent említett, általam valósnak vélt -hívjuk így- társadalmi szakadék is visszatartott. Ezért egyébként talán fiatalságom okolható, én sem szerettem volna, ha az akkori, a társadalomtól különállást mindenáron hangsúlyozni próbáló göncömben és frizurámmal konszolidált fejű, általam lenézett átlagemberek szólítottak volna meg, de erről majd még mesélnem kell. Mint ahogy Golgota tér és a FeketeLyuk nevű szép emlékű szórakozóhely környékének szexuális élete is érdemel majd talán egy hosszabb visszaemlékezést.

Tehát továbbra is ültünk szemben egymással, és én majdnem megszólaltam, annyira, hogy már ránéztem és krákogtam is, jelezvén, mondani fogok valamit, de mikor visszanézett gyorsan visszavonulót fújtam és kibámultam az ablakon, minth mi sem történt volna. Csak lopva, az üveg visszatükröződésén kukkatottam néha rá, hogy ha már így megfutamodtam, leglább hadd lássam.

Érdekes arca volt, a rasztahaj kevés lánynak áll igazán jól, de ő szerencsés volt ebből a szempontból. És a szemei.... háthuh. Talán kékek voltak, de nem ez fogott meg bennük, hanem az, hogy volt a pillantásban valami élveteg, buja és megmagyarázhataltan, de annál határozottabban érezhető szexualitás. Rég történt velem ilyen, csak attól, ahogyan rámnézett, mégha csak egy gyors pillantás erejéig is, nekem bizony azonnal merevedni kezdett a farkam. Hirtelen és gyorsan történt, váratlanul ugyan nem ért, de az mégis meglepett, ahogy egyik pillanatról a másikra, mintha egy kapcsoló áltbillentésére történt volna, állt fel.

Ettől persze fészkelődni kezdtem, egyfelől fokozódó zavaromban, másrészt kényelmi szempontból, igyekeztem úgy ülni, hogy az a legkevésbé legyen kellemetlen érzés, de ez nem volt egyszerű feladat, főleg, hogy azt is figyelembe kellett vegyem, ez azért mégicsak egy villamos, ahol a legkézenfekvőbb testhelyzet sajnos nem kivitelezhető.

Azért van abban valami perverz mód csodálatos, ahogy szemben ülök vágyam épp aktuális tárgyával, a farkam áll és kívánom, nagyon kívánom őt, aki erről -talán és jó esetben- semmit nem vesz észre. Mert bármilyen jó érzés, bármennyi finom, ahogy apró borzongásként fut végig rajtam a vágy, és bármennyire is kellemes, mikor lassan, de biztosan átveszi a hatlamat felettem és a testem nekilát felkészülni a -szerinte- hamarost elkövetkező szexuális együttlétre, azért persze tudom, hogy álló farokkal csajokat stírőlni a villamoson bizony nem illő dolog, ilyesmivel lebukni meg kifejezetten kínos.

És ez így ment megállókon át, feszengtem, ránéztem, majd megint feszengtem. Többször azon kaptam, ahogy a fejét jobbról balra forgatva, mintha a villamos mellett elsuhanó nagyvárosi táj minden apró részletét szerette volna alaposan szemügyre venni, valójában rám vetett gyors pillantásokat. Annál, hogy az ember kértelenül és ismeretlenül ráizgul valakire a villamoson annyira, hogy az adott esetben akár szabad szemmel is észlehető, már csak az kínosabb, ha ezzel lebukik, eztért minden egyes ilyen fejfordítós akciója után egyre kényelmetlenbbül érzetem magam. Pedig, mint már mondtam is, valójában nagyon szeretem, mikor ilyen vagyok. Szeretek vágyakozni, szeretem a szexuális izgalmat még akkor is, ha akkor és ott szemernyi esély sincs vágyam kielégítésére.

Mindenesetre a nagy feszengés abból a szempontból meghozta a gyümölcsét, hogy többször is zavart szemkontaktus létesült közöttünk és szerveztem is pont időre visszarendeződött a normál üzemi értkekre, így minden nehézség és nadrágom elejét fürkésző furcsáló pillantások kockázata nélkül le tudtam szállni a villamosról ott, ahol erdetileg is szerettem volna. Ez azért fontos, mert már előfordult, hogy jobbnak láttam tovább utazni.

Távoztomban azért még visszanéztem rá, nem bírtam ki, hogy ne vessek rá egy búcsúpillantást, és azt láttam, ő is leszállni készül, már háttal van nekem, és ezért nem tudok elég hálás lenni mert ahogy elölről, úgy hátulról is izgató és gyönyörű volt. Gömbölyű, szép ívekkel és puha hússal önmagát kellető, finom popsija volt, olyan, mihez egyszerűen muszáj odabújni, kezeim végigfutattani rajta és falni, harapni, birtokba venni, megszerezni és imádni.

Nagyon szép és igazán izgalmas látvány volt még távolodva is, örülök, hogy vele utazhattam, és örülök, hogy nem szólítottam meg, így egy, a feszengéssel együtt is kellemes élmény maradhat, nem pedig kínos csenddel végződő, béna beszélgetéskezdemény.